Tamási Áron sorsjátékai

Kevesen ismerik úgy Tamási Áron életművét, mint Ablonczy László, de ami talán ennél is lényegesebb: kevesen értik, érzik ilyen pontosan és valós mélységében, milyen elvek, meggyőződések, szenvedélyek jegyében íródtak az erdélyi magyar irodalom - prózai munkássága nyomán elismert, de drámai műveit tekintve nem kellőképp értékelt - emblematikus szerzőjének színművei.

A kritikus sorra veszi a megvalósult és a töredékben maradt, a számtalanszor előadott és a cenzúra által asztalfiókba száműzött darabokat, részletesen feltárva létrejöttük biográfiai körülményeit és kultúrpolitikai hátterét, csakúgy, mint korabeli színházi fogadtatásukat, valamint a kapcsolódó recepciótörténetet. Esszéisztikus elemzéseinek köszönhetően árnyalt képet kaphatunk a színháztörténeti adatokon túl Tamásinak a magyar színház megújítását célzó elhivatott és fáradhatatlan küzdelméről is. Bizonyos, hogy rendezőként, dramaturgként, színészként, de még nézőként is másképpen tekint majd Tamási Áron drámáira, aki a kötetet elolvasva beavatást nyer az ősi hiedelemvilágon, középkori misztériumokon, illetve székely népmeséken alapuló sorsjátékok egyszerre varázslatos és parabolisztikus világába.