Christopher Nolan
Christopher Edward Nolan már gyerekkorában érdeklődni kezdett a filmkészítés iránt, apja, 8 mm-es kamerájával forgatott. A Star Wars iránti rajongása hatására már nyolcéves korában saját stop-motion filmeket készített Space Warscímmel, és 11 évesen már tudta, hogy rendező szeretne lenni. A család később Chicagóba költözött, ahol két testvérével, Adriennel és Roko Belic-kel együtt forgatott filmeket – utóbbi Oscar-jelölt munkájában is közreműködött. Nolan első rövidfilmje a Tarantella volt 1989-ben, majd a Larency című alkotása eljutott a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra is. Első egész estés filmje az 1998-as Following volt, amely több díjat is nyert, és lehetőséget teremtett arra, hogy elkészítse áttörést hozó alkotását, a Memento-t. A film hatalmas kritikai és közönségsikert aratott, és Oscar-jelölést is kapott a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. 2001-ben mutatták be következő filmjét, az Álmatlanság-ot (Insomnia), amely vegyes fogadtatásban részesült – részben azért, mert nem Nolan írta a forgatókönyvet, és a Warner stúdió is beleszólt a folyamatokba. Ezt követően azonban karrierje meredeken ívelt felfelé, és sorra születtek korszakalkotó filmjei.