Egyszer a tengeren töltött pihenőidőm alatt „a
tökéletes állapoton” meditáltam, és azon töprengtem,
hogy milyen lenne, ha olyan tisztánlátó és ítéletektől
mentes szempár lennék, amely meglátja a gonoszságot,
ellenben minden dolog szűziesen tiszta számára. Ahogy
elvesztem ebben a szenvedélyes tűnődésben, azon kaptam
magam, hogy az érzékek sötét birodalma fölé emelkedem.
Annyira intenzív volt az érzés, hogy egész lényemben
lángoltam, miközben a testem mintha levegőből lett
volna. Mennyei kórus énekelt körülöttem, de olyan
magasztosan, mintha a halállal való ütközet győztesei
lennének – Felemelkedett, felemelkedett! – ösztönösen
tudtam, hogy rám gondolnak.