Kacagtató 2.

1974 nyarán perdültem a világra. Zene és természetszerető nagycsaládban nőttem fel. Életem első tizenöt évét végigjátszhattam, festhettem. Rajtam kívül mindenki zongorázott a családban, én csak a furulyáig jutottam. Érettségi után az ELTE-n angol nyelvtanár szakot végeztem. Két évvel később Bölcsészkaron egyetemi diplomát kaptam angol nyelv és irodalomból. Közben részt vettem az ELTE, akkor induló kétéves drámapedagógiai képzésén, melynek köszönhetően drámajáték-vezetői képesítést szereztem. Sokat tanultam Kaposi Lászlótól, Gabnai Katalintól. Ő szerkesztette a Dünnyögők és dúdolók című népi gyűjtést, mely első hivatalos találkozásom volt az ölbeli játékokkal. A báb és maszk gyakorlati tantárgynak köszönhetően, Granasztói Szilvia segítségével betekintést nyerhettem a Magyar Állami Bábszínház kulisszatitkaiba. Később, a Hagyományok Házában népi kismesterségek játszóház-vezetői tanfolyamot végeztem, ahol két éven át Sándor Ildikótól néprajzkutatótól, a Tücsökringató című kötet szerkesztőjétől tanulhattam rengeteg ölbeli játékot, népdalt, mondókát. Megpróbáltam gyermekkori zenei élményeimet is feleleveníteni, hiszen ekkor már megszületett első gyermekünk, Bálint majd Juli és rá négy évre Ábel. Mondókáskönyv gyűjtővé váltam. A gyermekeimmel otthon töltött kilenc év alatt számos tapasztalatot gyűjtöttem zenés, tornás foglalkozásokon, melyekre 2-3 évesen egy-egy délelőtt jártunk. Láttam, mitől működik, vagy mitől nem működik egy foglalkozás. Sokat tanultam az I. kerületi Nevelési Tanácsadó logopédusaitól. Ugyanitt részt vehettem egy egy éves beszédindító játszócsoporton, ahol egy pszichológus és logopédus páros 2-4 éves gyerekekkel foglalkoztak. (A terápiának fontos része volt a mozgásfejlesztő tornaszerek használata). Számtalan fejlesztőpedagógiai témájú szakirodalmat, írást olvastam, a dislexia prevenciótól kezdve az ayres terápiáig, a zenei neveléssel kapcsolatos szakirodalmon túl. 2006. őszén, amikor legkisebb gyermekem is átlépte az óvoda kapuját, Mazsola Játszó címmel...