C. J. Sansom
C.J. Sansom angol regényíró, 1952-ben született. A birminghami egyetemen történelemből bölcsész-diplomát, majd Ph.D. fokozatot szerzett. Később átképezte magát ügyvéddé, egy ideig Sussexben praktizált és jelenleg is ott él. Munkájával azért hagyott fel, hogy teljes mértékben az írásra koncentrálhasson.
2003-ban megjelent nagy sikerű regénye, A Kard által, indította el a Shardlake-sorozatot, amelynek folytatása, Sötét tűz 2005-ben elnyerte a brit Crime Writers' Association legjobb történelmi krimijének járó Ellis Peters Historical Dagger-díjat. Két évvel később Az uralkodó című harmadik részt ismét jelölték, ezúttal a Dagger In The Library-díjra.