„Te olyan megszökős vagy?” – kérdezte egyszer a barátnőm, és én bólogattam: igen, én megszökős vagyok, csak néha elfelejtkezem róla. Gyerekkoromban rendszeresen leléptem az iskolai táborokból, a szüleim már nem is csodálkoztak, amikor váratlanul megjelentem az ajtóban. Felnőttként ugyanígy hagytam magam mögött méltatlan szituációkat és időrabló rendezvényeket, elromlott kapcsolatokat és elviselhetetlenné vált munkahelyeket. Ha időben nem léptem magamtól, mindig történt valami, ami kitaszított a tarthatatlan állapotból, ráébresztve, hogy már réges-rég cselekednem kellett volna.
„Te olyan megszökős vagy?” – kérdezte egyszer a barátnőm, és én bólogattam: igen, én megszökős vagyok, csak néha elfelejtkezem róla. Gyerekkoromban rendszeresen leléptem az iskolai táborokból, a szüleim már nem is csodálkoztak, amikor váratlanul megjelentem az ajtóban. Felnőttként ugyanígy hagytam magam mögött méltatlan szituációkat és időrabló rendezvényeket, elromlott kapcsolatokat és elviselhetetlenné vált munkahelyeket. Ha időben nem léptem magamtól, mindig történt valami, ami kitaszított a tarthatatlan állapotból, ráébresztve, hogy már réges-rég cselekednem kellett volna.
A könyveim is mind olyan nőkről szólnak, akik megszöknek a saját életükből. Alapvetően fegyelmezett és nem túl vagány személyiségként én ezt elsősorban képzeletben teszem meg, de néha a valóságban is. Legutóbb azért tűntem el egy időre, hogy végigjárjam Németország talán legismertebb zarándokútvonalát, a Luther életének fő helyszíneit összekötő Luther-utat. Vonattal, autóval, komppal, gyalogszerrel és szamárháton utaztam Drezdától Wittenbergig, Lipcsétől Erfurtig, Weimartól Eisenachig, és közben azt vettem észre, hogy felidéződnek az emlékeim, és magyarázatot nyernek a saját életem eseményei. Manapság, amikor mindenhol tömeg és zaj vesz körül bennünket, nem véletlenül keressük az alkalmat az elvonulásra: kolostorba, ashramba, a hegyek közé, vagy csak egy magányos vidéki házba, bárhová, ami spirituális menedékhelyet kínál. Ma a legnagyobb luxus az egyedüllét és a csend, az esély, hogy csakis magunkkal foglalkozzunk. Én is régóta vágytam már erre, és amikor lehetőségem adódott rá, nem haboztam útnak indulni.”
Megszökhetünk-e a saját életünkből? Örökre? Vagy átmenetileg? Rálátunk-e önmagunkra, ha egyedül maradunk? Felismerjük-e a sorsunk mintázatát mások történetében? Mörk Leonóra könyve egyszerre személyes hangú útinapló, szórakoztató kultúrtörténeti kalandozás és izgalmas belső utazás.