Mielőtt elalszol

Linn Ullmann – a világhírű svéd filmrendező˜, Ingmar Bergman és a szintén világhírű színésznő˜, Liv Ullmann leánya – első˜ műve egyfajta modern családregény, amelyben a valóságot át-átszövi a képzelet, a néhol abszurd ötletek hálója.

Fő˜hő˜sünk, Karin Blom családjának mintegy négy generációját ismerhetjük meg. Esküvő˜, születés, halál – életünk sorsfordító eseményei, miképpen hő˜seink életének is. Nagyszülő˜k, szülő˜k, gyermekek, unokák mindennapjaiba, örömeibe, de leginkább fájdalmaiba, magányukba pillanthatunk be. A történeteket maga Karin meséli el olvasóinak, és közben elcsábítja, megbabonázza ő˜ket csakúgy, mint a köré csoportosuló rokonokat, szerető˜ket. Változnak az idő˜k, változnak a helyszínek, hol New Yorkban, hol Tokióban, de leginkább Norvégiában találjuk magunkat.

Karin lebilincselő˜ meséje szólhatna rólunk is. Van-e társunk az élet rögös útján, hogyan gazdálkodunk a ránk bízott életekkel, hogyan élünk vagy élünk vissza szerelmeinkkel, érzelmeinkkel, mások szeretetével, a belénk vetett gyermeki bizalommal – van-e mellettünk valaki „mielő˜tt elalszunk”? Ezek a sorsformáló kérdések mind felmerülnek az ifjú írónő˜ könyvének olvasásakor.

A norvég megjelenést követő˜en a Mielő˜tt elalszol meghódította a világ könyvpiacát, s mára valamennyi világnyelvre lefordították.

„Karinnak hívnak. 1970 nyarán születtem Oslóban, az Aker kórházban. Anni nem emlékszik arra, hogy különösebben fájt volna neki a szülés, arra viszont emlékezett, hogy ledobott a földre egy poharat, és úgy ordított, ahogy a torkán csak kifért. Akkor az orvos fölébe hajolt, jól van, jól van, suttogta. Julie három évvel korábban született. Őt lényegesen nehezebben hozta világra, ahogy hallottam, a bába csak sóhajtozott, Anni bátran viselkedett. Julie a lábát mutatta meg elő˜ször, és a bába, saját bevallása szerint, még soha nem látott olyan újszülöttet, akinek ekkora lett volna a lába. Julie kicsi teste kékbe játszott, és inkább egy test töredékére emlékeztetett, mint egy egész testre. A lába azonban hihetetlenül nagy és sima volt, nem olyan ráncos, mint a legtöbb kisbabáé, és olyan formás, akár egy lazacfej. Teste többi részéhez viszonyítva mégis groteszknek tűnt. Anni tisztában volt ezzel, és minden egyes alkalommal, amikor tisztába tette, igyekezett nem észrevenni.”

(Részlet a regénybő˜l)