Szerkesztő úr, kérem!

(E-könyv)

"MUTO Egy délelott a sebészeti klinikán Múlt heti cikkemben a mészárszék szerepelt - finomabb ízlésu olvasóim közül néhányan nehezteltek, hogy ilyen témákban lelem mulatságom s méghozzá jókora kedvteléssel. Durvasággal vádoltak, hogy a feldarabolt állati tetemnek látványa nem fordította el tekintetem - egy pacifistától és humanistától elvárna az ember némi vegetáriánus szelídséget. Bár fenntartom és ismétlem, hogy a barackba harapás és a rostélyosba harapás közt - páni értelemben - nem látok lényeges különbséget: mégis, a humanizmus emlegetése egy kicsit szíven talál. Lássuk hát az embert, ha húsról és vérrol van szó. Véletlenül éppen aznap a sebészeten akad dolgom. Kis hiba, az ujjamon. Lehetne konzervatíven is kezelni (a bölcs természetnek valamivel lassúbb s nem mindig megbízható gyógyszereit véve segítségül), a mutét gyorsabb és biztosabb. Az alsó emeletre vezetnek - tágas, napfényes terem, az úgynevezett kissebészet. A fehér köpenyes, fiatal orvosok hangtalanul dolgoznak - muszer csörren, nyílnak a sterilgéz-tartályok, pedálra - jóféle aszeptikus szerek fojtó illata csap orron, ahogy belépsz, elokészítve a megfelelo áhítatot és respektust, ha nagyon hetyke volnál. Spanyolfalak mögül nyöszörgés, ijedt gyerekhang - aztán az obligát "ne féljen, na, nem látja, hogy nem fáj?" Hát csakugyan nem fáj. Ez a kilencedik világcsoda, hiába, az érzéstelenítés. A komoly, kedves, fiatal orvos (magam, humorista létemre az ilyet szeretem - másokat jobban megnyugtat a viccelodo, nagyhangú sebész) figyelmesen nézi, forgatja a beteg ujjat. Aztán szép csendes mozdulatokkal dolgozni kezd. Megtölt egy hegyes végu pravazt - a hegyét gyors, biztos mozdulattal bedöfi, alul, az egész ujj érzékenységét koncentráló idegbe. Egy szisszenés - a következo pillanatban érzésem számára eltunt az ujjam, nincs, megszunt, elhagyott, nem az enyém többé - látom a szememmel, hogy van, de semmi közöm hozzá, csinálhat vele, amit akar. És álmélkodva, egyre növekvo kíváncsisággal nézem, ahogy a finom kis kés beleszalad, buggyan a vér - aztán a beretvaélu kanál egész darabkát emel ki az ujj begyébol. Olló kerül elo, boszorkányos gyorsasággal, húscafatokat metél le. Varrótu, csipesz babrál a sebbel - s mindez, mintha a levegoben történne, azon a helyen, ahol az ujjamat látom, mint valami érdekes, idegen tárgyat - igen, mint mikor gyerekkoromban a szakácsné munkáját figyeltem, ahogy könnyedén és elegánsan metélte fel a csirke finom mívu izmait, vigyázva a csontok épségére.   A vért lemossák, egy kis kenocs, kötés - kész. Két nap múlva tessék jönni kötözésre."   (részlet)