A kudarcban valaki arról ír: képtelen arra, hogy írjon, pedig mindenképpen alkotnia kell, mert semmi máshoz nem ért. Ez az írásképtelenség egyben keresgélés, elmosódik a valóság és teremtett világ közötti egyértelműnek gondolt határ, és közben A kudarc írója megtalálja egy már korábban elkezdett regényét: feloldódik hát a kudarc első köre. A második kör újabb pokoljárás: tiz év kellett egy korábbi regény megírásához, amely aztán évekig nem jelenhetett meg - és ez a könyv nem más, mint a Sorstalanság. A fiók aljáról előkerült regény Köves nevű főhőse, külföldről megérkezve kafkai szituációban találja magát, egy ismerős helyen és időben: az ötvenes évek Magyarországának poklában. Eleinte idegenül, később azonban egyre otthonosabban mozog ebben az abszurd világban, bár inkább csak hagyja, hogy magukkal sodorják az események. Találkozik egy íróval, aki csak megkezdeni és befejezni képes egy írását, de képtelen kitölteni a kezdet és vég közötti űrt, amire végül is Köves vállalkozik: egyszerre zárul hát le az összes megírt és megírhatatlan, valóságos és képzeletbeli regény. (Temesi László)"...a Sorstalanság úgy változtatta meg az életemet, hogy külsődlegesen, a felszínen nem változott semmi. Viszont ebből az élinényből született meg A kudarc című regényem. Különben ezt tartom a legfontosabb könyvemnek. Hiszen ha most visszatekintek, nálunk, a kelet-európai régióban úgyszólván A kudarc struktúráját utánozták az események; a nagy öneszmélést és a nagy visszahullást" (Kertész Imre)"A kudarc című regény a sorsot, mely abból áll, hogy valaki folyton megismételje önnön sorstalanságát, önnön bizonytalanságát, Sziszüphosz mítoszának módosított változatával ábrázolja. Egy napon Sziszüphosz ráébred, hogy már csak egy kődarabkát rugdal maga előtt. Alig maradt valami a sziklából, szinte teljesen elkopott a göröngyös úton. Így hát Sziszüphosz zsebre teszi és hazaviszi a kavicsot." (Frankfurter Allgemeine Zeitung)