Emlékezésre ítélve

Nagyvarjasi Szabó István írásaiban úgy kel életre a történelem, mint felmenőink becses öröksége, amelynek megőrzése-továbbadása a legszemélyesebb morális kérdés. S éppen a múltunkért való felelősségtudat magyarázza az odaadást, amellyel Szabó István, mint a jó őrzők, vigyáz a strázsán.
Szó sincs azonban arról, hogy a szerző mondatai és üzenetei oly komoran súlyosak volnának, hogy földig húznák az olvasó fejét. Épp ellenkezőleg! Ha van szellemmel, humorral, személyességgel teli történetírás, akkor Nagyvarjasi Szabó Istváné kétségtelenül ilyen. Az a bizonyos mesélőkedv, a székelyes fabulázó hajlam úgy vegyül személyes kutatási eredményeivel, olvasmányélményeivel, hogy minden mondata magával sodorja az olvasót.
A jelen kötet három ciklusba rendezi a szerző legújabb írásait: az első Nagyvarjas és környékének múltjából, emlékeiből szemezget, a második részben halhatatlan magyarok tanulságos sorsáról, tetteiről olvashatunk, a harmadik, záró ciklusban pedig – a háború szomorú aktualitása okán – Oroszország történelmében barangolhatunk.
Legyen szó novellába oltott memoárról, könyvismertetőről vagy történelmi tanulmányról, Nagyvarjasi Szabó István minden írásával azt bizonyítja, hogy van értelme a közösségmegtartó igyekezetnek, hogy van értelme szóra bírni a múltat és megszólaltatni a jelen tanúit, mert ki tudja, holnap érvényes lesz-e még a pillanatnyi állapot.