Utazás az éjszaka mélyére

Louis-Ferdinand Céline 1932-ben jelentette meg első regényét, az Utazást, amelyet megjelenésekor rendkívüli érdeklődés – elismerés, rajongás, megrökönyödés vegyesen fogadott. Általános elismerés fogadta a témaválasztást, a regény ugyanis, mint méltatói mondták, páratlan mélységben mutat be egy ritkán leírt világot, a szegénység világát. Megrökönyödés fogadta viszont sokaknál az írói módszert, azt a fajta beszédmódot, mondhatnánk szegény-beszédet, amely az élőbeszéd látszatát kelti. Céline-nek sikerült az, ami egy író számára a legfontosabb és a legnehezebb: új hangot megszólaltatni. Úgy megszólaltatni és láttatni modern világunkat, ahogyan előtte még senkinek sem sikerült. De ez az új hang és új látásmód része egy dialógusnak, amelyik térrel és idővel nem törődve újra és újra próbál választ találni a létezés nagy kérdéseire, a szenvedésre és a szegénységre. Céline hősének, Bardamunek a válasza: a bevett értékek, sőt, minden érték tagadása. De maga a mű, az Utazás az éjszaka mélyére, már létével, a maga értékteremtésével cáfolata Bardamu világlátásának. Az olvasóra hagyva így a végső, de minden egyes olvasásnál megújuló válaszadást.