Félálom-novellák
Légrádi Gergely etűd-novelláinak szinte mindegyike a félálmok határvidékén szólal meg, ott, ahol időben és térben távol eső pólusok látszólag könnyedén összekapcsolódnak, és az így létrejövő ellentétekből bontakozik ki e szövegek különös, ambivalens atmoszférája. Mintha egy rejtélyekkel teli, epizodikus film peregne a szemünk előtt, ahogy sorra, egymás után olvassuk a könyv sajátos rövid történeteit az élet és a halál vélt vagy valódi határhelyzeteiről.
Sokszor nehéz eldönteni, hogy a tömör, kihagyásos írói megfogalmazás, a leírt történések a valóságban vagy a képzeletben, esetleg egyfajta furcsa képzelgés formájában szólalnak-e meg. Gyakran összemosódik bennük a régmúlt és a jelen, az emlékek és a mindennapok realitása, sőt, néha még az is eldöntetlen ezekben az írásokban, hogy az ébrenlét reálszituációjában vagy egy álomban, illetve az e világon vagy már a túlvilágon játszódik-e maga az esemény, és a történések hőse valójában melyik dimenzióban éli meg mindezt.
Ez a különös, lebegő létállapot adja meg szinte valamennyi írás alaphangját. Legyenek azok furcsa hangulatú történetek (egy szétrobbant, kotyogós kávéfőző a fókuszban, és a háttérben egy széthulló család élete, a romhalmazzá váló hajdanvolt gyönyörű lakássukkal együtt /Kotyogós/), ironikus vagy tragikus hangvételű portré-rajzok egymásutánja, hasonlóan álomszerű szituációkban. Sancho Panza vallomása meg nem nevezett, titokzatos bírái előtt (A tanú), egy rejtélyes tévé-zsűri, amely a közönségszavazás előtt nézőit lebeszéli egy sebekkel teli, futó Jézus-szobor díjazásáról, de lelkesen dicsér egy Barabbást ábrázoló művet (Feltámadás), az önironikus hangvételű Önéletrajz, amelyben a Nagy Író oktatja egy pohár bor mellett az írósüvölvényt az írás fortélyaira. És emlékezetesek a halálközeli élmények elmesélései, mint valamiféle megbékélés nagy kalandjai (Csikk, Tapintás, Hullámok).
Légrádi Gergely sajátosan meditatív, „félálom”-világaira érdemes ráhangolódni, érdemes velük megbarátkozni, mert nyitottságra és befogadásra tanítanak ebben a szűkre zárt, racionális valóságunkban.
Radnóti Zsuzsa