Ráadás

(E-könyv)

1926. április 23. - 2003. július 18.

Szegeden született. Egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter illetve Eötvös József Bölcsészettudományi Egyetemen folytatta, filozófia, pszichológia, szociológia (később politikai gazdaságtan) szakon. Első munkahelye a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tankönyv osztálya, 1953-tól az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora volt, 1964-től főszerkesztői beosztásban. Itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig, de ezután is a kiadó munkatársa, később igazgatósági tagja volt. Első könyve 1957-ben jelent meg. Azóta több mint harminc könyvet írt. Írásait az olvasók korhatár és fenntartás nélkül szeretik. A felnőtt és gyerekvilág konfliktusait humorba oldó, nagy sikerű könyveit harmincöt nyelvre fordították. Írt még filmforgatókönyvet, dolgozik hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. 1978-tól, megalakulásától 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Húsz évig volt elnökségi tagja az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996 óta elnöke az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának. Hosszan tartó betegség után 2003. július 14-én hunyt el.

„Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint van.”

Ezekről a sorokról minden tíz éven felüli magyar olvasónak Janikovszky Éva és az ő könyvei jutnak eszébe. Írásait fenntartás és korhatár nélkül szeretik, gyerekek generációi nőttek fel rajtuk. Állandó témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Hangja és ábrázolásmódja olyan írói világot teremtett, amely másokéval összetéveszthetetlen, egyedülálló a magyar irodalomban, sőt a kortárs világirodalomban is megelőzte korát, mivel leszámolt a „tekintélyelvű”, felnőtt szemléletű írással. Írástechnikájának egyik jellemzője a nézőpont állandó váltogatása. Írjon bármiről, nála az éremnek valóban mindig két oldala van. Ez humorának egyik forrása. Például ha egy kisgyerek perspektívájából mesél arról, minek örül, rögtön utána elmeséli azt is, hogy ennek az anyukája miért nem örül ugyanennyire.Ez a fajta kettősség, a maga rövid, tömör mondataival roppant mulatságos és persze mindnyájunk számára ismerős helyzeteket villant fel, s a két világ konfliktusait ironikus megvilágításba helyezi.A másik humorforrás az, hogy az írónő hitelesen szól akár egy óvodás, akár kisiskolás, akár egy kamasz gyerek hangján. A felnőtt olvasó lépten-nyomon szembesül azzal, milyen mulatságosak a gyerek szájából a nap mint nap elhangzó felnőttmondatok, mint
„Felelj szépen, ha kérdeznek!”, vagy „Gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled!”
Ugyanilyen hiteles Janikovszky Éva hangja, ha egy felnőtt, mondjuk a szomszédasszony vagy a nagymama hangján szól. Késői műveiben, a jobbára felnőtteknek szánt rövid írásokban saját hangján szól. Humorának leggazdagabb – mert a mindennapi magyar nyelvből merített – forrása a már-már szólássá merevülő „felnőttbölcsességek”, közhelyek fejre állítása. Az írónő a kiválasztott fordulatot nem csak a gyerek szájába adja, de szó szerint is veszi, így a közhely automatikusan viccé, helyenként már-már abszurddá válik. Hogyne válna: hiszen a felnőtt nem vár választ például arra a szónoki kérdésre, hogy „…mondd, édes fiam, mire használod te a fejedet.” Ám a kamasz „komolyan veszi”, és megválaszolja: „…azzal szoktam fejelni, azon növesztem a hajamat, és azon van a fülem is, amit mozgatni tudok.”
Ironikus, ám mindig szeretetteljes „közhelytechnikáját” olvasva minden olvasó magára ismerhet: Janikovszky Éva ugyanis mestere volt a modellszerű helyzetek felvázolásának. Ebben méltó alkotótársa is akadt: Réber László grafikus, aki egyetlen vonallal rajzolta meg, amit az írónő kevés szóval leírt.
Janikovszky Éva könyveinek témái, hangja és humora szerte a világon értő olvasókra talált, nem véletlen, hogy műveit harmincöt nyelvre fordították le, és mindenütt sikert arattak.