Arcképvázlatok

(E-könyv)

Ha az olvasó történetesen találkozott a szerzo A magyar irodalom arcképcsarnoka címu könyvével, akár úgy is tekintheti, hogy most annak második kötetét tartja a kezében. Hiszen amiként abban, úgy ebben is kereken száz magyar író és költo arcképvázlatát ismerheti meg, s minthogy ez a könyv késobb jelenik meg, mint amaz, tehát sorrendben: ez a második kötet. Holott mégsem az, és nagyon kérem az olvasót, ne is tekintse annak. Eloször is: itt szó sincs semmiféle idobeli folytatás­ról, itt is nagyon régiekkel ? XVI. századbeliekkel ? kezdodik a névsor, és nemrég elment kortársakkal végzodik. De még csak azt sem lehet mondani, hogy okvetle­nül értékrendbeli különbség van a két könyv felidézte írómuvészek között. Egy­szeruen arról van szó, hogy itt most azokról beszélek, akik ezért vagy azért nem fértek el abban az Arcképcsarnokban. Mert az ugyan igaz, hogy irodalmunk legvitathatatlanabb klasszikusairól a szerzo ? mármint én, aki e sorokat írom ? az elozo kötetbe írta-vázolta azokat a bemutató mondatokat, amelyekkel jelezni kívánta, hogy obenne milyen fovonásokkal rajzolódnak ki ezek a legnagyobbak, ámde ezeknek a kétségtelenül legnagyobbaknak, legjelentékenyebbeknek a száma alig-alig haladja meg a tucatot. Hogy omelléjük kik kerültek abba az Arcképcsar­nokba, azt nagymértékben meghatározta a szerzo saját ízlése, olvasói emlékeinek követelozése vagy egyik-másik alak életrajzi érdekessége. És mivel négy-öt író­gépelt oldalnál rövidebben nemigen lehet valamelyest is szemléletes képet vázolni egy-egy íróról, száz ilyen vázlatnál több pedig nem fér még egy viszonylag terjedel­mes kötetbe sem ? tehát a kerek százas szám varázsa (amely Dantét is igézte, hogy Isteni színjátéka éppen száz énekre terjedjen, és Boccacciót is arra csábította, hogy száz novellából állítsa össze Dekameronját, és még a mi Szerb Antalunkat is ösz­tönözte, hogy száz versbol építse fel a szerintem mindmáig legszebb magyar nyelvu költoi antológiát) nekem is azt az egyáltalán nem irodalomtörténeti, hanem iro­dalmi játéknak tekintheto komponáló igényt adta, hogy kereken száz ugyanolyan hosszú ? illetve ugyanolyan rövid ? arcképpel igyekezzem vágyat ébreszteni az olva­sókban kimeríthetetlen kincsestárunk, a magyar irodalom minél teljesebb birtokba vételére.