Ez a könyv az első olyan kiadvány, amely a világ teljes történetét – az idők kezdetétől napjainkig – a titkos társaságok eszméin és írásain keresztül mutatja be.
Ebben a történelemben minden másképpen van: a világ a feje tetejére állt. Kiderül, hogy az emberiség földi létének alapvető tényeit egy egészen más szemszögből is értelmezhetjük. Megmutatja a fajok evolúciójának alternatív koncepcióját, a természettudományok okkult eredetét, az özönvíz titkait vagy éppen az amerikai külpolitika hátterében meghúzódó rejtett indítékokat.
A világ titkos történetének lényege az a meggyőződés, hogy elérhetünk egy módosult tudatállapotot, melyben betekintést nyerhetünk a kozmosz működésébe, amely a mindennapjainkban, a hétköznapi tudatállapotunkban rejtve marad előttünk. A titkos technikákkal az olyan kiválóságok, mint Leonardo da Vinci, Isaac Newton és George Washington, hozzáférhettek az intelligencia természetfeletti szintjeihez.
Számtalan könyv jelent már meg erről a témáról, ám furcsa módon egyikből sem derült ki, hogy a titkos társaságok mit is állítottak valójában. E könyv szerzője kutatásaihoz egy olyan barátjától kapott segítséget, aki több titkos társaság tagja, s ezek egyikében a legmagasabb fokozaton is beavatták, így első kézből tudta átadni az információkat.
A könyv végére érve az Olvasó másképpen fogja látni a világot. Nyilvánvaló lesz számára, hogy a bennünket körülvevő világ egy titkos filozófia kódjait rejti. Ezek a kódok mindenhol ott vannak: a középületeken, az emlékműveken, a képzőművészeti és irodalmi alkotások legjavában, a hét napjainak nevében, sőt még a gyermekeinknek mondott mesékben is.