Justin Cronin: A szabadulás könyvajánló

Aki a Szabadulást a könyvesboltban kézbe véve, a fülszöveg röpke átfutása után vásárolja meg, valószínűleg igen meglepődik, ahogy elkezdi olvasni.

Az összefoglaló alapján ugyanis a cselekmény alapja, hogy az amerikai hadsereg tudósokat küld egy elzárt dzsungelbe, hogy egy különös faj hasznosnak vélt tulajdonságait katonai célokra, emberekbe beolthatóvá fejlessze, de a kísérlet félresiklik, és a vámpírszerű lények pillanatok alatt kiirtják szinte (!) a teljes emberiséget.

A történet azonban nem innen indul. Az első fejezetekben ugyanis megismerkedünk számos külön szálon, számos külön szereplővel, és csak sejteni tudjuk, hogyan is fognak a bemutatott emberek életei mégis összekapcsolódni, és a fent leírt konfliktushoz vezetni. Ez adja ugyanakkor a könyv egyik legnagyobb erősségét is: a hosszabb felvezetés lehetőséget ad arra, hogy az író minden, elsőre lényegtelennek tűnő szereplőnek tűpontos motivációt adjon, amitől az események hitelesnek és reálisnak tűnnek.

A Szabadulás első benyomásra thrillernek vagy vámpírtörténetnek hangzik, de valójában egyik műfajban sem fér el igazán. Itt az események okozta izgulás inkább másodlagos, a vámpírok biológiai jellemzőitől eltekintve nem hasonlítanak szinte semmiben az irodalomból ismert verzióikhoz, és sokszor felváltva olvasunk kalandregényt és karakterdrámát.

De mi történik a hosszabbra nyúlt felvezetés után, ami több mint nyolcszáz oldalon át fenntarthatja az olvasó figyelmét? Miután megértjük, mi vezetett oda, hogy tizenkét fertőzött elszabaduljon, és pillanatok alatt kiirtsa a világ közel teljes lakosságát, az egyik (egyetlen?) megmaradt kolóniában találjuk magunkat, ahol szigorú szabályok között élő gyerekek és fiatalfelnőttek küzdenek az életben maradásért.

Persze miközben az új karakterekkel és világrenddel ismerkedünk, nem felejtjük el Amyt sem, a hatéves kislányt, aki a kísérlet tizenharmadik alanya volt. Rajta a tünetek máshogy jelentkeztek, nem vált vérszomjas gyilkológéppé, de a tizenkét alany szökése után nemsokkal nyomát veszítjük.

A könyvet bátran ajánlom mindenkinek, akinek nincsen semmi sürgős dolga a következő napokban, ugyanis egy izgalmas, ennyire nehezen letehető, 835 oldalas kötetnek nem érdemes nekiállni egy vizsga előtti este.

Írta: Benita