Nincs engedélyezve a javascript.

Ania Ahlborn: Vértestvérek könyvajánló

vertestverek.png

" Ray becsukta a szemét és befogta a fülét, de még így is hallotta, ahogy végighasít az öv Lauralynn hátán. A lány néma maradt. Könnyek gurultak végig az arcán, de soha nem adott ki egyetlen hangot sem. "

A történet a Murrow család életét mutatja be, írhatnám, hogy egy igazán kedves szerető család, de ezzel hazudnék, és a háznépe szöges ellentétben áll mindazzal, ami kedves és szerető. Ray, azaz Rebel, Misty, Wade, Michael, Lauralynn és Mama a főszereplőink, de Michael szemén keresztül látjuk/olvashatjuk a történetet. A Murrow család fiatal lányokat gyilkol, akik az úton stoppolnak, így valószínű, hogy soha nem is fogja keresni őket senki. Rebnek és Michaelnek jutott az a feladat, hogy elkapja a lányokat, felmérjék a lehetőségeket, és Mama színe elé vigyék őket. Ez a fajta brutalitás nem csak a lányokkal szemben látható, hanem a családon belül is érvényes, a történet alatt a múlt egyes pillanatai is felszínre kerülnek Reb által, aki istenítette Lauralynnt, a nővérét, de egy végzetes baklövés folyamán a lányt a nagyszülőkhöz viszik. Rebel Michaelt hibáztatja, aki akkor hét éves volt, és folyamatosan bünteti az évek alatt, míg egy olyan tervet eszel ki, mely Michael legrosszabb rémálmaiban sem merült volna fel.

„A ház verandáján Wade és Mama üldögélt, de egyikük sem szólt Michaelhez, amikor átvágott az udvaron, és fellépdelt a lépcsőn, mintha nem tudták volna, hogy fogadott fiúk merre járt, mit csinált, mintha nem vették volna észre a testét borító vért."

Michael odakerülése a családhoz egyenesen megrendítő volt, ahogy pedig nevelték megrázó és sokkoló. Állatok, és mégis áldozatok.

Az érzéseim elég vegyesek voltak az olvasás alatt, hisz egy gyilkos család életét láttam magam előtt, mégis közelebb kerültek az egyes karakterek hozzám, szimpátiát és kétségbeesést váltottak ki belőlem, és a könyv folyamán végig uralkodott a nyomasztó érzés, a magányságtól való félelem, a lemondás, és a szeretet hiánya.

 

Írta: Anarchia könyvblog