Sara Collins: Frannie Langton vallomásai könyvajánló

Ahhoz képest, hogy pár nap alatt végeztem a könyvvel és borzasztóan tetszett, nem egyszerű szavakba öntenem a gondolataim. Túl sok fájdalom és kétségbeesés rejtőzik a lapok között ahhoz, hogy ezt pár mondatban le lehessen írni. Bevallom kicsit megviselt; a rabszolgaság mindig is kényes téma volt számomra. Brutális, kegyetlen és felfoghatatlan, ahogy az afroamerikai emberekkel bántak. Mindezt azért, mert más a bőrszínűk. Esélytelen volt számukra a feljebbjutás, hisz soha nem volt lehetőségük bizonyítani, hogy igazából mire lehettek volna képesek, mit vihettek volna véghez, ha ugyanolyan bánásmódban részesülnek, mint bármely fehér ember. Elavult értékrendek, álszent viselkedés és valahol a félelem, ami e-mögött megbújhatott. Bárhogy is, erre nincs mentség!

Homoszexualitás, brutális kísérletek, orvosok által felírt drogok, rasszizmus, elnyomás, gyilkosság. Nem kevés elemet sorakoztatott Sara Collins a könyvébe, mégis sikerült neki kellő mértékben adagolnia ahhoz, hogy ne érezzem soknak, ne legyen annyira tömény.

A fülszöveg alapján krimire számítottam, ahol a gyilkos kilétére kell fényt deríteni. Helyette sokkal többet kaptam: egy ember élettörténetét, aki megpróbált kitörni a megbéklyózott és elkeserítő helyzetéből, hogy bebizonyítsa, sokkal többet ér, mint azt bárki is hiszi.

Frannie Langton vallomásai az 1812-es évtől indul, ahol megismerhetjük a mulatt lány gyermekkorát Jamaicában, amely átvezet egészen az 1926-os évi Londonba, a tárgyalás napjáig. Mindezt saját maga meséli el nekünk, kendőzetlenül, kíméletlenül.
Gyermekkorában felkerül a Langton családhoz, mint cseléd, de hamarosan többé válik, mint szimpla szolga. Mr Langton felesége, Miss-bella a szárnyai alá veszi és megtanítja olvasni. Kihívást talál a lányban és valahol jó unaloműzőnek véli. Phibbah – nem is tudom, hogy nevezzem őt, talán főcseléd – rossz szemmel nézi ezt a kedvtelést és minden adandó alkalommal elmagyarázza Frannie-nek, hogy nem lesz ennek jó vége. A lányt nem érdekli, és ahogy úrnője ráun a tanítására, ő saját maga kezdi el képezni önmagát és bújja sorra a könyveket.
Mr. Langton rájön arra, hogy Frannie tud írni, olvasni, sőt saját gondolatai, meglátásai vannak, így hamarosan a kocsiszínben kialakított „laborjába” hívja. Egy doktor, egy mulatt lány és Mr. Langton kísérleteket végeznek, amelyből a földesúr könyvet szándékozik írni. Egy tanulmányt, amellyel a neve bekerülhet a történelembe, és ezért bármire képes.

Egy tűz során Langton mindenét elveszíti, így kénytelen Londonba utazni, ahová viszi magával Franniet, akit hamarosan elajándékoz Benham-nek, akivel együtt dolgoztak még a kísérlet kezdetén. Benham azonban úgy érezte túlságosan messzire megy Langton a kísérleteivel és megszakított vele minden kapcsolatot. A lányt, mint ajándékot elfogadja, de mindezek mögött is megvan a hátsószándék.

Frannie újra cselédként dolgozik, amit ő hatalmas visszalépésként él meg. Képtelen elfogadni, hogy újra csak egy semmitmondó szolga legyen, aki az urak ágytálát üríti. Mindez addig tart, amíg megismeri Madamot, Benham feleségét.
Madam Franciaországból érkezett abban a reményben, hogy egy gazdag emberhez mehet feleségül, aki szórakoztatja, akinek gyermeket szülhet, aki mindent megad neki. De mindketten csalódnak a másikban. Benham ennek ellenére mindent elkövet, hogy felesége jól érezze magát, és szemet huny egy barátság kezdete felett, ami a Madam és egy cseléd között bimbódzik. Azonban az éremnek mindig két oldala van.

Összességében egy nagyszerű regényt olvashattam, azonban nem mehetek el a hibák felett, amelyeket az írónő talán kicsit vehemensen vitt a lapokra. Rengetegszer szerepelt a düh és a harag Frannie személyében, ami valahol érthető volt, valahol mégsem. Hisz neki sikerült valami, ami másnak eddig soha, még a fehér szolgálólányok sem merészkedtek olyan messzire, amennyire sokszor ez a mulatt lány ment. De az is lehet, hogy az írónő egy olyan személyt akart bemutatni, akiben megvolt a kurázsi, megvolt benne a tudásszomj és az ambíció valami hatalmasabbra. Maga a karakter erősen lépkedett ebbe az irányban, de Sara Collins mindig áthúzta ezt a gondolatmenetet bizonyos cselekményekkel és Frannie visszaesett egy olyan személlyé, aki túlságosan sokat képzelt magáról és folyton a saját csapdájában találta magát.

A történet hibái ellenére; szerettem olvasni, szerettem együtt érezni, szerettem elkeseredni, szerettem drukkolni, szerettem szomorú lenni. Félretettem minden olyan történelmi pontatlanságot, ami felmerült és egyszerűen csak átadtam magam a regénynek.

Írta: Anarchia könyvblog