Teknőc 14 éves fiatal lány, akinek az élete maga a borzalom. Bár Ő ezt nem érzi, hisz ebben nőtt fel, így nevelték. Számára ez természetes, mint ahogy az is, hogy az apja úgy bánik vele, mint az állatokkal, vagy mint azokkal a nőkkel, akik szerinte csak egy dologra jók. Igen, Teknőcöt bántalmazzák. Fizikailag, szexuálisan, verbálisan. Ennek ellenére a lány úgy érzi, az apja szerető Őt, és Ő is viszont szereti. Nem tudja miért, egyszerűen csak úgy gondolja, hogy ez a szeretet, melyet az apja így mutat ki - ilyenkor boldog. Amikor a férfi, Martin különböző dolgokra kényszeríti, tudja, hogy ez az Ő javát szolgálja. Martin szerint jön a világvége, ehhez a lányának meg kell tanulnia túlélni. Valahol azonban Teknőc érzi, hogy mindez rossz, még nem tudatosult benne, még nem jött elő, várat magára, de már ott formálódik benne a gondolat.
"Azt akarom mondani kölyök, hogy nagyon sokat jelentesz nekem. Szeretlek. Tudom, hogy sok mindent rosszul csinálok, tudom, hogy cserben hagytalak, és foglak is még, és a világ, amelyben felnősz... nem az a világ, amit szeretnék."
Egy nap úgy dönt, elmegy otthonról. Tisztában van vele, hogy ezért bűnhődni fog, amikor hazaér vagy amikor az apja rátalál, mégis mennie kell. Cipő nélkül, csak úgy, ahogy előtte lefeküdt aludni, útra kel. Nem tudja hova és miért, de most ezt kell tennie. Két fiatal fiúba botlik bele, akik ugyanabba az iskolába jártak, ahova Ő. Jacob és Brett. A srácok eltévedtek, bár Teknőc eleinte nem mutatja magát, csak óvatosan követi őket, tudja, hogy előbb utóbb segítségre szorulnak majd. Amikor már látja, hogy nincs esélyük a fiúknak arra, hogy megtalálják a kivezető utat, előbukkan a rejtekhelyéről. Így kezdődik egy különös barátság, amely mindenkire nézve veszélyes. Teknőc önzőnek érzi magát, hisz ha apja rájön, hogy az életébe mások is belecsöppentek, annak nagyon kemény vonzata lesz, mind a fiúkra, mind önmagára nézve. Mégis képtelen elengedni ezt az újfajta érzést. A valahova tartozás érzését. A normalitás érzését.
Az oldalak és lapok előrehaladtával Teknőc karaktere egyre erősebb lesz. A szemünk előtt bontakozik ki, ahogy öntudatára ébred, ahol a félelem és düh keveredik benne az apja iránt. Már nem az a lány, akinek csak saját magára kell vigyáznia, hisz ott van Jacob, akit távol kell tartania magától, hogy ne essék bántódása. Később pedig megjelenik Cayen, egy tíz éves kislány, akit Martin egy több hónapos lelépése alkalmával „szedett” össze.
"Teknőc nem mond semmit, csak öleli, és miközben öleli, azt gondolja: tudok rá vigyázni, és ha szeretetet nem is tudok neki adni, törődést igen, ennyit talán megtudok tenni."
Idei évem egyik legnehezebb olvasmánya volt. Most kicsit üres vagyok, kicsit nihillé váltam. Azonban ez nem azt jelenti, hogy megbántam a könyv elolvasását, sőt: kevesebb lennék nélküle. Gabriel Tallent olyat alkotott, ami feledhetetlen.
Írta: Anarchia könyvblog