Ide menekülj, ha nyomasztanak a hétköznapok!

Vannak történetek, amelyek annyira ismerősek, mintha velünk estek volna meg. Szinte látni véljük bennük saját környezetünk díszleteit. A szürke panelházakat, a morcos szomszédokat, a kövér, öreg cirmost a másodikról, a diófát a kert végéről. Ismerős, mai, de mégis van benne valami békebelien nosztalgikus. Ezek a történetek olyanok, mint egy frissen mosott, öblítő illatú, puha vintage-takaró. Jó velük elüldögélni, ábrándozni, s megosztani őket azokkal, akiket szeretünk.

Felnyitjuk A Bojtorjánmező lakói című könyv kemény borítóját. Egy mesekönyvet tartunk a kezünkben, de már a bevezető után érezhető, hogy sokkal több annál: családi olvasmány, beszélgetős könyv, közös kaland, ahol mind együtt lehetünk gyerekek.

A 2017-ben Lengyelországban az év gyerekkönyvének választott kötetben a hétköznapok díszletei között játszódó történeteket a szerző patikamérlegen kimért abszurditással teszi varázslatossá. Nehézkes, szájbarágós stílus helyett érthető természeteséggel mesél az árvaságról, az állatvédelemről, a másságról, a kiközösítésről, a gyászról, a költözéssel járó nehézségekről. Kézen fogva lépünk be egy fantáziavilágba, ahol megmutatja például a szomszédban élő boszorkányt, aki mindenkin segít. Nagypapát és a cirmost, aki nem barátja a gyengédségnek, mégis mindenki bajára talál megoldást. S megtanít tejfelhőt falatozni is.

Megismertet minket a jó tanárral és a természetben rejlő megannyi titok és szépség felfedezésében rejlő örömmel. Lerántja a leplet arról a hiányról, amit mapnapság mindannyian érzünk: milyen fontos a közösség megtartó és boldogságot adó ereje.

„Ez az én válaszom a mai »mű-életre«, az egész napot számítógépes játékokkal töltő valóságra, a játékboltokra, ahol minden megvásárolható, ez az én válaszom az euroárvákra. Egy vagány és jó könyv, amely bemutatja a képzelet világát, és azt, hogy mire képes az ember, ha a fantáziáját beveti" – írja könyvéhez kapcsolódóan a szerző.

Katarzyna Ryrych lengyel írónő, költő, tanár és festő. Amióta a betűket ismeri, ír. Nem megszokott témákkal foglalkozik, olyan dolgokra fókuszál, amelyek látszólag észrevétlenek.

Első verseskötete 1981-ben jelent meg Egy bizonyos hippi feljegyzései címmel („Zapiski pewnej hipiski”). Azóta számos kötete jelent meg gyerekeknek és felnőtteknek, melyek közül mindet jelölték valamilyen díjra, többet ezek közül el is nyert.

Egy lengyel könyvajánló így ír A Bojtorjánmező lakóiról:

„Mi, felnőttek gyakran nem akarjuk elfogadni a hétköznapok gondjait. A gyerekek azonban rendkívüli tehetséggel rendelkeznek, amellyel átalakítják magukban a különböző nehézségeket, egyfajta saját, színes és többdimenziós belső világ megteremtésével. Mi, racionális, komoly felnőttek nem látjuk, mit és hogyan lát egy kisgyermek. A Bojtorjánmező lakói egy olyan modern mese, amely csodálatos módon varázslatos hidat teremt a felnőttek pragmatikus életvitele és a gyerekek fantasztikus világa között.”

Az ilyen történetekbe vezető könyvajtót, ha egyszer kinyitod, sosem felejted el, hol van. Ott marad bent valahol a szíved egy félig napos csücskében, együtt azzal a kedves érzéssel, amit egy késő tavaszi együtt játszós szombat délután rejtettél oda gyerekkorodban.