J. P. Delaney: A lány a múltból könyvajánló

Egy ház, mely minden kívánságodat teljesíti. Természetesen ezt átvitt értelemben kell értelmezni. Ha a hangulatod komor, akkor a ház megpróbál a közérzeteden javítani, fényekkel, zenével, bármivel. Mint egy infraszauna, csak itt nem kell osztozkodni másokkal, és az idő sem befolyásoló tényező. Személy szerint nem tudnám egy ilyen építményben elképzelni az életem, teljesen minimalista stílus, olyan szabályok betartása, ami nálam egyszerűen kivitelezhetetlen, például: háziállat tilos, könyvet tartani tilos, a rengeteg előírás közül nálam ez a kettő már kizáró ok, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Őszintén, a könyv olvasása alatt nagyon sokszor jutott eszembe egy trilógia, nem az erotika és felnőtt tartalom miatt, hanem az egyik karakter személyisége miatt. Számomra a Szürke ötven árnyalatához hasonlítható ez a könyv, csak éppen lélektani thriller formájában.

Emma és Jane, két nő, akik két különböző időben laknak ugyanabban a házban. Mindkettőjüknek teszteket kell kitölteni, szerződést aláírni, és nagyon komoly szabályokat betartani, ha erre képesek, akkor a kérelmük a házhoz továbbításra kerül Edward Monkford felé, aki a továbbiakban elbírálja, hogy beköltözhetnek-e. Mindkét nő súlyos traumán van túl, Emmát kirabolták és késsel fenyegették meg, Jane pedig halva született gyermekét gyászolja. Szükségük van a ház adta biztonságra, megnyugvásra, és arra, hogy maguk mögött hagyják a múltat.

" Mindennek megvan a maga helye, és minden, ami nem található meg egy ilyen helyen, valószínűleg fölösleges, tehát haladéktalanul meg kell szabadulni tőle. "

Emma Simonnal költözik be, de hamarosan rá kell jönnie, hogy ez a kapcsolat már szétesőben van, így a továbbiakban egyedül szeretne élni a házban. Egyikük életét sem könnyítette meg a betörés. Miután elfogták a betörőket, olyan részletek derültek ki, melyeket Simon sem tudott, és bár a férfi ragaszkodik hozzá, hogy még helyre tudják hozni, ami elromlott, a lány tántoríthatatlan.

" Várj, kéri. Valamit el kell mondanom neked. Olyan roncsnak látszik, hogy azt gondolom: Ez az. Most fog szakítani velem. "

Edward azon a napon telefonál Emmának, amikor a lány szakít Simonnal, és kerek perec kijelenti, le akar feküdni vele. Semmilyen konvencionális, azaz hagyományos kapcsolatra nem vágyik, csupán addig akarja élvezni, amíg mindkét fél részéről tökéletesen működik. Vacsoráznak, szeretkeznek, múzeumokba járnak, de mindezt úgy, ahogy Edward nem tűr ellentmondást. Emma élvezi ezt az életet, egyre jobban érzi, hogy a ház és Edward tényleg segítenek rajta. Minden probléma ott kezdődik, amikor kiderül, hogy Emma nem volt teljesen őszinte, ettől fogva az élete úgy omlik össze, mint egy kártyavár, és már senki sem tud rajta segíteni.

Jane beköltözése után nem sokkal, folyamatosan virágokat kap, és úgy gondolja, ezeket Edward küldi neki. Megköszöni e-mailben, de nem kap választ. A házavató bulin viszont újabb csokor érkezik, és az egyik szemfüles vendég éppen észreveszi, ahogy otthagyják az ajtó előtt. Jane megállítja a férfit, és kérdőre vonja, miért küld neki csokrokat. Simon megvetően néz rá, és közli, hogy ezt Emmának hozza, és nem neki. Jane akkor tudja meg mi történt a lánnyal, és egyre kíváncsibb lesz a történetére.

" A kezembe fogott rajzra nézek. Ismét beugrik valami művészettörténetből. Janus, a kétarcú isten. A kétszínűség istene. "

Edward felhívja Janet, megkérdezi, hogy érzi magát az új otthonában, majd kijelenti, hogy le akar feküdni vele. Semmilyen konvencionális kapcsolatot nem akar, csupán addig élvezni egymás társaságát, amíg az tökéletesen működik. Étterembe, múzeumba járnak, szeretkeznek, mindezt úgy, ahogy a férfi akarja. Nincs ellentmondás. Edward múltjára is fokozatosan fény derül, és Jane tudni akarja az igazságot. Már-már a megszállottjává válik Emma életének, és kezd rájönni arra, hogy a ház, és Edward nem segít rajta.

Két nő, két különböző egyéniség. Ugyanannak a férfinek a karjai között. Egyikük meghalt, a másik nem akar az ő sorsára jutni Az igazság kiderítése cseppet sem veszélytelen.

Képes lennél egy ilyen házban élni? Igen? Nem?

Írta: Anarchia könyvblog