Joe Hill: Spóra könyvajánló

Negatív jelző összesen egy van: túl rövid volt!

Közel 1000 oldal tökéletes olvasmány. Olvastam már nem egy, nem kettő, olyan könyvet, ami közelítette az ezer oldalt, de olyat még nagyon keveset, ahol ennyi oldalon keresztül nincs egyetlen unalmas rész sem! Mindig is sejtettem, hogy Stephen King egy különleges módon látja a világot, saját univerzumot teremt magának és az olvasóinak, de annak rettentően örülök, hogy a fia, Joe Hill is örökölte ezt a fajta „világteremtést”!

Tökéletesen mutatja be, hogy milyen is lenne az emberiség, ha bármilyen katasztrófa a világvégét hozná! A könyv olvasása közben sokszor eszembe jutott Abraham Lincoln idézete: “ adj hatalmat egy ember kezébe és meglátod az igazi jellemét”! Nos, én azt hiszem, ha valaha is történne velünk valami, sosem szeretnék közösségbe tartozni. Hűen mutatja, hogy milyen a társadalmi morál, ha veszélybe érzik magukat az emberek! Joe Hill nem fukarkodik a szavakkal, mégis finoman és érthetően adagolja az információt. Nem szűkmarkú a humorral, se az érzelmekkel, mégsem megy át csöpögős limonádéba!

" Magának se volna kedve belekezdeni a Trónok harcába, ha bármelyik pillanatban lángra lobbanhatna. "

Már a könyv elején, illetve a fülszövegből kiderül, hogy egy bizonyos fertőzésről, a Spóra terjedéséről, és annak fertőzöttjeiről szól a történet! Ennek a gombának a szerepe, hogy az emberek egész testén aranyozott pikkelyszerű tetoválások jelennek meg, ami miután eléri az agyat, egyszerűen lángra lobbantja a fertőzöttet. Ez tarthat hónapokig, vagy akár csak hetekig.

Főszereplőnőnk Harper, az ápolónő, aki egy közkórházban segít a beteg embereken, több hónapon keresztül, egy “szkafanderbe” öltözve, rengeteg öngyulladást és halált kell végignéznie. Egy nap egy tűzoltó rohan be a kórházba, karján egy beteg és siket kisfiúval, akinek a vakbele perforálódott, az egyetlen ember, aki hajlandó segíteni rajta, az Harper. A kisfiút megműtik, ezzel megmentve az életét, viszont a testén már elterjedt a sárkánypikkely. Ezáltal soha nem engedhetik ki a kórházból, viszont a kisfiú egyik napról a másikra eltűnik.

Harper egyetlen barátja a kórházban, a szintén fertőzött Renée, aki teljesen pozitívan áll a betegséghez a kis mentalevél cserepes virágával! Harper nagyon megszereti, ám egy nap üresen találja az ágyát. Renée egyszerűen kisétált a kórházból, teljes fénybe úszva, hogy ne a kórházban gyúljon lángra. Az ápolónőt itt éri az első veszteség. Miután a következő napokban láncreakció szerűen elindul az öngyulladás, az egész kórház porig ég.

A nővér hazatér a férjéhez, Jakobhoz. Idilli kis napokat él a házaspár, tervezgetnek a jövővel kapcsolatban, amikor egyik nap Harper rájön, hogy terhes, de ami a legnagyobb baj, hogy előjöttek az első sárkánypikkely tetoválások rajta. Jakob elveszti a fejét, bár rajta még nincsenek jelek, mégis ahelyett, hogy a felesége mellé állna támaszként, őt hibáztatja mindenért. Harper elküldi őt, hátha nem fertőzött. Aztán pár hét múlva megjelenik egy pisztollyal a kezében, hogy mindkettőjüket megölje, ugyanis szerinte rajta is jelentkeznek a tünetek. Férj és feleség a betegségük előtt már megbeszélték, ha valaha is elkapják, akkor ők nem hajlandóak felgyulladni, inkább véget vetnek az életüknek, egy csodásan eltöltött nap után. Viszont Harper terhes, és már nem akar meghalni, Jakob pedig őrült, aki meg akar halni.

" Jakob felkelt a kanapéról, és odament a polcon álló kis, hatpalackos borhűtőhöz. – Halálos járványhoz milyen bor megy? "

És innen indul az igazi hajsza. A nővérnek sikerül elmenekülni, és egy táborban segítségre talál. Most már csak életben kell maradnia, hogy megszülhesse a babát. De semmi nem megy simán, az igazi történet még csak most kezdődik. Versenyfutás az idővel, küzdelem az életben maradásért! De vajon van miért küzdeni? Van ebből bármi kiút?

A karakterekről annyit írnék, hogy érdekes módon eleinte nem lopták be magukat a szívembe, kedveltem őket, de nem volt igazi kapcsolódásom egyikhez sem. Viszont a végére már minden egyes karaktert imádtam. Ez is azt mutatja, hogy Joe Hill milyen igényesen és precízen tudta nem csak a történetet, de a karaktereket is felépíteni.

Nagyon remélem, hogy az írótól még sok-sok könyvet olvashatok életem során! Ennél fantasztikusabb és katartikusabb élményt régen éltem át egy könyv miatt.

Írta: Anarchia könyvblog