Kátránypapír és kerítésdrót – Iványi Gábor számadása egy életen át tartó szolgálatról

Vannak emberek, akiknek puszta jelenléte is erkölcsi iránytűként szolgálhat egy egész társadalom számára. Iványi Gábor ilyen ember. Lelkész, közéleti gondolkodó, egyházalapító, hajléktalanokat, menekülteket és gyermekeket támogató karitatív közösségek vezetője – és most már újra: könyvszerző is. Kátránypapír és kerítésdrót című gyűjteményes kötete nemcsak gondolatai, hanem egész életműve melletti tanúságtétel. Egy számvetés, egyfajta "szelíd lázadás", amelyben nem emeli fel a hangját – de annál erőteljesebben hallatszik.

„Nem tekintem magam írónak, még közírónak sem” – írja a kötet előszavában szerényen Iványi, mégis olyan szövegeket gyűjtött össze, amelyek mélysége, morális tartása és emberi hitelessége ritkaságszámba megy. A könyvben korábban elhangzott beszédeinek írott változatai, folyóiratokban megjelent írásai és újabb gondolatai kaptak helyet, kiegészülve azokkal az érzésekkel, amelyek az elmúlt évek történelmi és személyes viharaiban születtek meg benne.

A könyv címében rejlő két szó – kátránypapír és kerítésdrót – egyszerre idéz ridegséget és végtelen kiszolgáltatottságot. Mintha egy menedék, egy önként vállalt védvonal metaforái lennének. Egy olyan világban, ahol sokan már a fejüket is elfordítják a nyomor, a kirekesztés, az üldöztetés elől, Iványi Gábor újra és újra azt választja: odamegy, megszólít, segít.

Lengyel László előszava a kötethez különösen erős gesztus: szinte litániaszerű felsorolásban idézi fel Iványi „helyettünk” vállalt cselekedeteit. Helyettünk fogadott be afgán orvosnőt és kárpátaljai hegesztőt, helyettünk kért bocsánatot Örményországban, helyettünk vitt ételt ukrán falvakba, helyettünk áll ki a legelesettebbek mellett. És talán ez a „helyettünk” a legfájóbb szó ebben a szövegben. Mert miközben ő cselekszik, a társadalom jelentős része hallgat, félrenéz, vagy legjobb esetben is csak elismerően bólint.

A könyv fejezeteinek címei is sokatmondóak: Közületek egy elárul engem, A mélységből kiáltok hozzád, Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem, Gondolatok néhány kanál almaszósz kapcsán – ezek a címek szinte önálló kis próféciák, lírai, ironikus, filozofikus, olykor dühösen keserű hangon szólnak hozzánk. Ahogy olvassuk, nem csupán szövegekkel találkozunk, hanem egy élet munkájának lenyomataival és egy olyan ember lelkével, aki fáradhatatlanul hisz abban, hogy a jónak van helye ebben a világban.

Iványi Gábor életútja önmagában is egy regény. 1970-es évektől kezdve folyamatosan jelen van a magyar közélet határvidékein, sokszor a hivatalos struktúrák árnyékában, de mindig következetesen képviselve az elesettek ügyét. A 80-as években az illegális Beszélő szerkesztője, a rendszerváltás idején parlamenti képviselő, később egyházi vezető, oktatási intézmények alapítója, szociális közösségek motorja. Mindezt úgy, hogy közben rendre szembe találja magát a hatalommal – de soha nem tagadja meg önmagát.

A Kátránypapír és kerítésdrót azoknak szól, akik keresik az erkölcsi kapaszkodókat. Azoknak, akik kérdéseket mernek feltenni – önmaguknak, a világnak, a döntéshozóknak. Azoknak, akik nem félnek attól, ha egy könyv nemcsak olvasmányos, de lelkiismeretet is ébreszt.

És talán leginkább azoknak, akik – ha eddig nem tették – mostantól szeretnék jobban megérteni, mit jelent embernek maradni embertelenségben.

Iványi Gábor könyve tanúságtétel. Nemcsak Isten és ember előtt, hanem egy ország, egy kor, egy közösség előtt is. Aki elolvassa, nem fogja elfelejteni. Mert nem lehet úgy kilépni e sorok közül, mint ahogy beléptünk: valami elmozdul bennünk. Talán egy kis szikra, amely – ha engedjük – világítani kezd.