A Midas király: 
muvész-regény. E zsánernek már a magyar irodalomban is vannak 
elozményei, Justh és Bródy muvész-regényei. Az igazi ihleto azonban a 
közös mester, Zola, aki Claude Lantier sorsában beszélte el a modern 
muvész tragédiáját (L'oeuvre). Zola bátorítja, hogy ?filozofikus? 
regényt írjon, polemizálva a romantikával, Jókainak még virágjában lévo 
irányával. ?A bölcselok századában ? fejti ki Ambrus ? a magasabb cél 
érdekében megkövetelt igazságok kizárják maguk közül a fictiot s a 
képzelmi elemtol teljesen ment regény filozófiainak nevezi magát ? S 
ezek a tudálékos, tanítgató regényírók korántsem a kontárok közül valók,
 az új elveket a mesterek egész sora testesíti meg, melyek hatása ? még 
az orthodox táborra is ? nagyarányú. Voltaképp hát egy általános, bár 
törvényesen el nem ismert jelenség az, amelyért Zolának annak idején 
felelnie kellett.?
A Midas király elso, nagyobbik fele eroteljesen képviseli a 
pozitivizmus, a naturalizmus ihletését. Annál feltunobb a regény második
 felének impresszionisztikus, szkeptikus hangulata. Tükre ez annak a 
hangulatváltozásnak, amely a nyolcvanas évek végén, a pozitivizmus 
rovására, a tudományban és muvészetben egyaránt lezajlott. Ambrusnál ezt
 a fordulatot megrázó, személyes élmény is motiválja: felesége, Tormássy
 Gizella 1890-ben meghal, gyermekágyi lázban, egy árva gyermeket hagyva 
maga után. E motívumot regényébe is beleviszi, s ez a fájdalmas líraiság
 is okozza, hogy a záró akkordokban a ?fölényt felváltja a mélabú, az 
oszi tompaság?.