A Midas király:
muvész-regény. E zsánernek már a magyar irodalomban is vannak
elozményei, Justh és Bródy muvész-regényei. Az igazi ihleto azonban a
közös mester, Zola, aki Claude Lantier sorsában beszélte el a modern
muvész tragédiáját (L'oeuvre). Zola bátorítja, hogy ?filozofikus?
regényt írjon, polemizálva a romantikával, Jókainak még virágjában lévo
irányával. ?A bölcselok századában ? fejti ki Ambrus ? a magasabb cél
érdekében megkövetelt igazságok kizárják maguk közül a fictiot s a
képzelmi elemtol teljesen ment regény filozófiainak nevezi magát ? S
ezek a tudálékos, tanítgató regényírók korántsem a kontárok közül valók,
az új elveket a mesterek egész sora testesíti meg, melyek hatása ? még
az orthodox táborra is ? nagyarányú. Voltaképp hát egy általános, bár
törvényesen el nem ismert jelenség az, amelyért Zolának annak idején
felelnie kellett.?
A Midas király elso, nagyobbik fele eroteljesen képviseli a
pozitivizmus, a naturalizmus ihletését. Annál feltunobb a regény második
felének impresszionisztikus, szkeptikus hangulata. Tükre ez annak a
hangulatváltozásnak, amely a nyolcvanas évek végén, a pozitivizmus
rovására, a tudományban és muvészetben egyaránt lezajlott. Ambrusnál ezt
a fordulatot megrázó, személyes élmény is motiválja: felesége, Tormássy
Gizella 1890-ben meghal, gyermekágyi lázban, egy árva gyermeket hagyva
maga után. E motívumot regényébe is beleviszi, s ez a fájdalmas líraiság
is okozza, hogy a záró akkordokban a ?fölényt felváltja a mélabú, az
oszi tompaság?.