Gellér Katalin írása a modern magyar művészet történetének egy rövid, de igen jelentős időszakával foglalkozik. Az 1890-es években, Párizsban, a világhírű tanítványai által rendkívül népszerűvé vált Julian Akadémián dolgozó magyar művészek tanulóéveit, küzdelmeit, tapasztalatait mutatja be. Csak néhány ismert nevet említve: Rippl-Rónai József, Csók István, Vaszary János, Kunffy Lajos, s a magyar festészeti megújulást elindító Nagybányai művésztelep alapító mesterei közé tartozó Ferenczy Károly, Iványi Grünwald Béla, Réti István és Thorma János is ebben az időszakban tanult Párizsban.
A magyar művészek visszaemlékezései, naplói, levelei összehasonlításából megismerhetjük a Julian Akadémia felépítését, működését, tanárait és tanítási módszereit valamint a festőnövendékek küzdelmeit és szórakozásait, a „bohémélet” hol vidám, hol szomorú eseményeit. A magyar festők és szobrászok mellett számos később ismertté vált francia, angol, amerikai, osztrák, finn és német művésznövendékről is szó esik.
A kötet végén elolvashatjuk Nagy Sándor 1921-től folytatásokban megjelent Párisi emlékek című, rendkívül szórakoztató, a korszak művészeti kérdéseibe is beavató írását, amelyet a témával foglalkozó egyetlen tanulmány sem említett idáig, sőt a neve sem szerepelt a Julian Akadémia regiszterében.