Debreczeny György lassan négy évtizede van jelen a magyar líra él-, fél- és célmezonyében, mégis csak a negyedik önálló kötetét tarthatjuk kezünkben. Érdemes volt ilyen sokat várni rá: páratlan muvekhez jutottunk.
A költo ismeri és hasznosítja az értéktudatos képviseleti költészet forrásait, ugyanakkor tántoríthatatlan orzoje és követoje a magyar avantgard kassáki örökségének, s beépíti lírájába mindazt, amit az elmúlt évek posztmodern költészete tett hozzá a korszeru versnyelv kialakulásához. Hagyomány és folyamatos megújulás, az elodök és kortársak tisztelete éppúgy jellemzi, mint az irónia, a dévaj kedv, a bátran osztogatott fricskák.
A szívbillentyukön futó szomorú futamokra egyaránt rátalálhat a házmester és a gyászhuszár, és ami a legfontosabb, rálel minden a vers iránt még érdeklodo ember. Rádöbben, hogy a költoi nyelv, mint önérték is muködik, a szépre formált szavak bár véresen komolyak, egyúttal mindig valami izgalmas, megújuló, újrakezdheto játékra csábítanak.
Debreczeny György Budapesten született 1958-ban, ma is itt él. Könyvtárosként dolgozik.
Kötetei: ellentétpárhuzamok (Kozmosz, 1982), elodázható elégiák (Szépirodalmi, 1989), Sot mi több (Syllabux, 2011).