Légy jó mindhalálig

MÓRICZ ZSIGMOND
Tiszacsécse, 1879. június 29. – Budapest, 1942. szeptember 5.

Sárarany, Légy jó mindhalálig, Barbárok, Rokonok, Úri muri. Mennyire ismerjük az írót és mennyire az embert? A XX. századi realista prózairodalom egyik legnagyobb alakja, Móricz Zsigmond.

“Húsz év gyermekkor, tapogatózó ifjúság, az élettel korai véres súrlódás, gondolatcsirák kihajtása, élmények kínok közötti beszívása és elraktározása az elmében. Tíz év indulás az irodalmi pályán, keserves munka, az utak nyugtalan keresése, szüntelen küzdelem a siker elébe álló külső és belső akadályokkal. Ezután húsz év alkotás, de nem az elért siker nyugodt élvezésével, hanem folytonos harcban önmagával, korával, környezetével, az értetlenséggel és érteni nem akarással. Ez Móricz Zsigmond ötven éve.” (Schöpflin Aladár: Móricz Zsigmond ötven éve)

A XX. századi realista prózairodalom egyik legnagyobb alakja, Móricz Zsigmond 135 éve, 1879. június 29-én született (anyakönyvében július 2-a áll) született Tiszacsécsén. Apja feltörekvő parasztember, anyja értelmiségi család sarja volt. Apja csőddel végződő vállalkozásai a családot gyakran a nyomor szintjére juttatták, ám a gyerekek taníttatására nagy gondot fordítottak. Móricz nagy hírű református kollégiumok (Debrecen, Sárospatak) tanulója volt, végül Kisújszálláson érettségizett.

Ezután az útkeresés időszaka következett: tanult teológiát, majd jogot Debrecenben, bölcsészetet Budapesten, de tanári szakvizsgát nem tett. 1902-től tanított gimnáziumban, volt tisztviselő, 1903 és 1909 között Az Újság gyermekrovatának szerkesztője. A Kisfaludy Társaság megbízásából népdalgyűjtésbe kezdett, Szatmár falvait járva bőséges ismereteket szerzett a paraszti élet nyomorúságáról is.

1905-ben feleségül vette Holics Eugéniát (Jankát), három lányuk és egy fiuk született, aki hamar meghalt. Elbeszélései már korábban is jelentek meg vidéki lapokban, de nevére igazán a Nyugatban 1908-ban megjelent Hét krajcár után figyeltek fel. Első novelláskötetét Ady is üdvözölte, barátok és szellemi szövetségesek lettek. A siker felszabadítóan hatott alkotókedvére, sorra jelentek meg novellái, regényei (Tragédia, Sárarany, Az Isten háta mögött, A galamb papné, Magyarok, Kerek Ferkó). A kezdetben anekdotikus stílust korán felváltotta műveiben a naturalizmus olykor kíméletlen ábrázolásmódja.

“Az éjszaka újra végigolvastam ezt a különös könyvet. [Móricz Zsigmond: Életem regénye] Akkor is olvastam, mikor írta, 1938 nyarán, folytatásokban, Leányfalun. Ott voltunk mellette mind a három lánya, de a ma­gunk életével elfoglalva. Én, a legidősebb akkor mentem férjhez, első gyermekemet vártam, Gyöngyinek pici volt a fia, Lili éppen elvált a férjétől. Ott volt nálunk apám egyetlen, legkisebb leány­testvére négy gyermekével, Károly öccse öt gyereke közül kettő­három, s gyakran Miklós bátyámék.

Tele volt a ház családdal, lármával. Öt ez nem zavarta, kívánta, szerette. Hajnalban kelt, háromkor, négykor, odaült az írógépe elé és verte, hogy jobban csattogott, mint ablaka előtt a sárga­rigók. Mire a ház felkelt, már túl volt egy folytatáson, mire reg­gelihez ültünk a verandán, már egy sort aludt is a kényelmetlen kis karos díványon, s frissen ült közibénk. De különös lehetett neki nézni a nagy családot, a jelent a múlt után.” (Móricz Virág: Apám regénye)

Az első világháborúban haditudósító volt. Üdvözölte az őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot, ennek bukása után azonban állandó zaklatásoknak volt kitéve, s írásait egy ideig csak a Nyugat és Az Est-lapok közölték. Prózájának hangneme, stílusa is megváltozott ebben az időben, a naturalizmus háttérbe szorult, erősen kritikai szellemű realizmusa viszont megerősödött. A magyar társadalom minden rétegéről analitikusan pontos képet rajzolt, feszes párbeszédek, hiteles, elemző lélekrajz, drámaian izgalmas helyzetek jellemzik műveit. Önéletrajzi indíttatású a Légy jó mindhalálig című regénye, a történeti hitelesség látszatát kelti Erdély trilógiája, az idilli szerelem megható képe a Pillangó című regény. Az önsorsrontó dzsentri, a megújulni nem tudó középosztály képét rögzíti az Úri muri, a Forró mezők, a Rokonok, míg a sokrétegű paraszti világ elevenedik meg a Barbárok és A boldog ember lapjain.

Móricz Zsigmond 1929 decemberében Babits mellett a Nyugat szerkesztője lett, övé volt a prózarovat. Lelkesen vetette bele magát a munkába, megszervezte a Nyugat-barátok Körét, könyvsorozatot tervezett, felkarolta az autodidakta tehetségeket. 1933-ban azonban szakított a lappal, s az ekkor induló népi írók mozgalmának egyik fő alakja lett, 1939-től ő szerkesztette a Kelet Népét.

“Nem szerette, ha valaki belenéz az írásába, még azt se, hogy az újság-folytatásokat olvassa. Sose tűrte, hogy a jelenlétében valaki az írását olvassa, azt se, hogy beszéljen róla. Nevetett, el­hessentette a szót. Sose beszélt arról, amit írni akart: “ha elmon­dom, nem írom meg”. De beszélt sokat a környezetről, melyben regénye lejátszódott, ahonnan kiemelte a lényeget. Különösen este, mikor a gyerekek eltűntek a verandáról, csak a felnőttek üldögéltek a nagy asztal körül. Felállt és körbejárt hátratett kézzel, hirtelen nagy mozdulatokkal, nevetett, lelkesedett, szenvedett, sut­togott és kiabált. Így volt, ez volt, ilyenek voltak az emberek! Néha mintha jelenlevő testvérei orra alá dörgölte volna az igazsá­gokat, akik nevettek kínjukban, mások tiltakoztak, megbotrán­koztak. Különösen Ida, aki nagyon kenetes természet. De hát mit tudhatott Ida arról a világról, melyről ez a regény szól. Tizenöt évvel fiatalabb nála, már valahol a késői korban született, hol volt már akkor Csécse, Istvándi, Tügy!

Mi már akkor, 1938-ban végtelen távol voltunk a forrástól, ahol ez a könyv eredt. De miránk át kellett ragadnia az izgalomnak, amint papírt, ceruzát vet s lerajzolta pár vonással Csécse tér­képét. – Na, ez Csécse. Itt folyik át rajta az utca, mint Budapes­ten a Duna. Itt van a Margit-sziget végén az apám háza, itt meg, a Csepel-sziget csúcsán az anyámé. A két pólus között szikra pattant, és lettem én. 1879. június 29-én, Péter-Pál napján.” (Móricz Virág: Apám regénye)

1937-ben felbomlott Simonyi Máriával kötött második házassága (első felesége öngyilkos lett), ekkor ismerkedett meg az egykori lelencgyerekkel, Littkei Erzsébettel, Csibével, akiről Árvácska című regényének főszereplőjét is mintázta. Utolsó éveit Leányfalun töltötte, itt születtek a Rózsa Sándorról szóló trilógiájának darabjai is.

Az író 1942 augusztusában agyvérzést kapott, kórházba került, szeptember 5-én halt meg Budapesten.

Felhasznált irodalom:
Schöpflin Aladár: Móricz Zsigmond ötven éve, Nyugat, 1929
Móricz Virág: Apám regénye

forrás: cultura.hu