144.000

(E-könyv)

– Nem állhatunk ki – húzom még szorosabban magamhoz. Ha itt hagyjuk a sort, sosem jutunk be, és ha nem regisztrálnak minket, büntetést kaphatunk. Ki tudja, miféle világ jön.

Kedves arcú, teljesen hófehérbe öltözött nő jelenik meg a sorom elején. Hófehér gumicsizmát és búvárruhához hasonló, vízhatlan ruhát visel. Szőke haját copfba kötve hordja, barátságosan mosolyog; a karján vaskos kupac papírt egyensúlyoz.

– Üdvözlöm! Amélia rendfenntartó vagyok! Kérem, mutassa a számát!

Gyorsan halad, nem foglalkozik senkivel, akinek nincs száma, mintha tudná, érezné, hol kell megállnia. Mindenkinek ad egy papírt, és akin túljutott már, csendben elindulhat előre a Colombus felé.

– Üdvözlöm, Amélia rendfenntartó vagyok! Kérem, mutassa a számát! – hallom meg jobbról is. Mintha az én soromban igazoltató nőnek látnám a pontos hasonmását, a tőlem jobbra lévő, ritkásabb sorban halad egy másik Amélia rendfenntartó. Megfordulok, és körbepásztázom az utcát. Több sorban is felfedezem Améliát.

– Üdvözlöm, Amélia rendfenntartó vagyok! Kérem, mutassa a számát! – szólít meg közvetlen közelről a nő. Megugrom ijedtemben, mert épp másfelé nézelődtem. Laura rászorít a derekamra, mintha azzal elűzhetné a nőt. Általában sokkal barátságosabb az idegenekkel, csupán néhány alkalommal húzódott el, mintha érezné a lelküket. Aggasztó, hogy ezúttal menekülne.

– Christine Jones – mondom az illem kedvéért, majd kinyújtom a karom, hogy lássa a számot. Amélia mosolyog a derekam felé és vár, de Laura nem hajlandó megmozdulni. Erőnek erejével fordítom ki a bal karját, hogy megmutassam az ő számát is.

– Christine Jones és Laura Jones – bólint, és közben a kezembe nyom két A4-es papírt, aztán megy is tovább a sorban. Hallatszik, ahogy bemutatkozik a mögöttem toporgónak.

Lepillantok a lapokra. Pontosan a saját sorszámom látom viszont, mintha a nő tudta volna, hogy itt vagyok, ezért úgy készült, hogy adjon nekem is egyet. Ám ez közel lehetetlen, még én sem tudtam reggel, pontosan hogyan döntsek.

971 számú emberi kiválasztott...