De kár megvénülni!

(E-könyv)

?Eloször azt a címet akartam adni ennek az izének (mely, fájdalom! rám
nézve nem regény), hogy egy becsületes ember gonosztettei. Mert hát én
az vagyok: becsületes ember, egyéb címem sincs: se tisztelt hazafi, se szeretett
polgártárs, se elismert szakférfiú.

Csak becsületes ember: minden pontban, még a pontok pontjában is.
Mustrája vagyok a férjeknek, annyira, hogy azt beszélik rólam, hogy ha
meghalok, porrá égetnek, s mint Artemízia királyné tett Mauzolusz királlyal,
italba keverik hamvaimat, s úgy adogatnak be, de nem a noknek,
hanem a férjeknek, mint óvó-szérumot a hutlenség baktériumai ellen.
És ez nem is lett volna rossz regénycím: egy becsületes embernek a
gonosztettei. Hanem hát ez mégis nagyon hasonlít a sviháksághoz, egy
neme a hetvenkedésnek: virtuskodás olyannal, ami nincs. Sohasem szerettem
a dicsekedést. Mit dicsekedjem a bunömmel? Elég, ha a feleségem
így szólít, hogy te bunöm!


Inkább választottam ezt a címet ?De kár megvénülni! Ezzel aztán
be van ismerve, hogy vén vagyok.
Biz az vagyok. Az ötvenediket járom.
De hogyha összeszedem magamat, ha a szerpántot jól megszorítom
a derekamon, a szakállamat odáig, ameddig bicolor lett, kiborotválom,
senki sem mond többnek negyvennyolcnál. Ebben is megmaradok állhatatosan
negyvennyolcasnak.

Csak annak a melanogénnek ne volna olyan penetráns szekfuszeg
buze, mely három lépésrol elárulja, hogy az ember a haját védelmezi!
Hát én bizony nem tagadhatom, hogy a porosz háborúban már hadnagy
voltam: vitézségi érmet is hoztam haza magammal. Annak is urát
tudom adni, hogy hogyan szereztem??