Az angol klasszikus, Shakespeare zseniális drámájáról nehéz lenne újat mondani. Nem is kell megpróbálni. Hiszen évszázadok múltán oly naprakészek mondatai, találóak szereploi, hogy az ember újra és újra rácsodálkozik, ?csak az ido halad?, ?mi nem változunk?. Mi, az emberiség, felcímkézve a hiúság, gyarlóság, öntörvényuség, haszonlesés, erkölcstelenség, vagy a pajzánság határtalan jelzoivel.
Az eloadás középpontjában a család áll. Az az anya, és fiú, aki különbözo módon gyászol, üdvözöl egy új világot, rendszert, ami gyarlóbb, és kuszább lett, mint az elozo.
A fohos vívódik az általa vélt igazság és a valóság között. Nyomozásba kezd apja halálával kapcsolatosan, a Szellem megjelenésnek köszönhetoen. Azt gondolnánk, hogy egy háborodott elme szüleménye mindez, ám a jó barát Horatio éppúgy részese a múlt feltunésének, mint maga Hamlet.
Az igazságnak súlyos következményei vannak, ha azt korábban megmásítani szándékoztak néhányan. Így történik ez ebben a drámában is. Tragédiák sorozata, gyilkosságok sora figyelmeztet arra, ha az ember bármely rendszere ? egyéni, családi, társadalmi, ? megbomlik, nem tudja kézben tartani sorsát, bukik vétkes és ártatlan egyaránt.