Az álomszeruen meseszép hangulat hirtelen féltékenységi dührohammá
változik, rémálommá: a szicíliai király barátját, Polixenést és
feleségét (Hermione) házasságtöréssel vádolva küldi a halálba, elobbi
csupán Camillo huségének köszönhetoen menekülhet el. Apollo jóslata sem
tudja meggyozni Leontest képzetei hamisságáról, csupán a szörnyu látvány
? szerettei holtteste ? ébreszti fel zavaros állapotából. Már késo,
egyetlen utódját, a fattyúnak vélt csecsemot távoli partokon hagyta
sorsára.
A történetbe sok év múltán kapcsolódunk bele újra, Perdita ? a
csecsemo, akit megtalált fiával együtt (Mufurc) nevelt egy pásztor ?
felcseperedett, és mindenkit elámít vélt származását meghazudtoló
szépsége, nemessége. Florizel királyfi beleszeret, és elhagyja érte
apja, Polixenes királyi udvarát. A király, a hu Camillóval együtt,
álruhában meglesi a pásztorok ünnepét, és haraggal veszi tudomásul fia
vonzódását egy egyszeru pásztorlány iránt. Camillo, aki rájön Perdita
kilétére, a fiatalokat Szicíliába küldi, ahol Leontes tárt karokkal
fogadja elveszettnek hitt lányát, és Hermione szobra életre kel. A
megbocsájtás, a feloldás pillanata lehetne ez, ha a történetet mindvégig
mozgató figura nem gördítené a nézotér és a színpad közé az
áttetszoség, a látomás, az álomszeruség tüllfüggönyét. És számunkra nem
marad más, csupán a feloldatlanság feszültsége.