Az Előfeledések líranyelvét a rímeket és dalformákat elhagyó fajsúly, a komorabb létalakzatokkal is számot vető személyesség, a drámai jambusokba öltöztetett ontológia határozza meg.
Halmai Tamás legújabb versei a napi apróságok világára vetnek metafizikus tekintetet. Mindezt naplószerű elszántsággal. A kortárs magyar irodalomban szokatlan kiterjedés – 777 hétsoros versről, azaz „félszonettről” van szó – nemcsak mennyiségi mutatvány: a formanyelvi sorozat a megtalált alaktan révületében a józanság lehetőségeit keresi. Pátosszal (mert komoly kérdéseket tárgyal), játékossággal (mert a komolyság fölemésztené magát), neologizmusok, hapax legomenonok és lírai axiómák-szentenciák segítségével (mert mindig a nyelv önmegújító hajlama csalja elő belőlünk az újat, a mást, a reménytelit), az artisztikus filozofikumot a populáris regiszterek felé is megnyitva (mert a sci-fi vagy a fantasy képzeleti kompetenciáinak a létköltészeti ambíció is hasznát veheti).
Halmai Tamás előfeledései a klasszikus alaktannal, azaz a hagyományokkal folytatott párbeszéd szándékából sajátos lírai antropológiát bontanak ki.