Kisregény? Filmregény? Filmes próza? Nehéz lenne a magyar irodalom egyik élo klasszikusának ezt a könyvét beskatulyázni. És hogy mirol szól? Csupa-csupa közhelyekrol: szeretetrol és megbocsátásról, boldogságról meg magyarságról meg chileiségrol. Ki ne hagyjuk a legfontosabbakat: tequiláról, a misztikus peyote kaktuszról, óceánparti homokos öblökrol, nokrol és férfiakról, akik mámorosan ölelkeznek és sután botladozva kerülik el egymást ? szabadságvágyról. Ez egy piros-fehér-zöld könyv ? Mexikóról. Vagy a legkevésbé Mexikóról? Tisztaságról biztosan, de mégis inkább barátságról. Születo és múló, mégis örök barátságokról. Temesi Ferencet , ahogy a könyveit és írásait is, vagy szeretik, vagy megrettennek tole. Hidegen senkit nem hagy, sem robusztus személyisége, sem a munkája. Legutóbbi hatalmas vállalkozása, Bartók Béláról írt regénye is komoly vitákat, feltétlen szeretetet és olykor komoly ellenérzést váltott ki. És addig jó, amíg ez így van. Mert csak egyetlen rossz létezik: a közöny hideg csöndje. Ami Temesit mindig elkerüli.