Az élet lármája

Biopoétika a 20.-21. századi magyar prózában

"Állandó lárma zsibongott itt a levegőben, boldog zsivaj, az utca nagy és szabad vidámsága. Az emberek, amíg élnek, lármáznak, később úgyse lármázhatnak" - olvashatjuk az Esti Kornél harmadik fejezetének Fiume-leírásában. Az általánosító megfogalmazás lehetővé teszi, hogy a "lármát" ne csak az
Esti által olyannyira imádott olasz városlakók fesztelen viselkedésére vonatkoztassuk, hanem valamilyen ennél egyetemesebb érvényű jelenségnek tekintsük. A beszélgetések, a nevetések, a fájdalomkiáltások mind-mind arról tanúskodnak, hogy életben vagyunk - maga az élet ad hírt magáról a világ ki nem kapcsolható zsivaján keresztül. Jelen tanulmánykötet összeállításakor éppen az foglalkoztatott bennünket, hogy az elbeszélő próza nyelve miként képes felmutatni ezt a tapasztalatot; hogyan járul (és járulhatott) hozzá annak az életfogalomnak a történeti alakulásához, amelynek jelentésmezője magában foglalja az emberi lét egyszeriségét (biosz) és a természeti létezés folytonos körforgását (zoé) is.
A kötet szerzői: Balajthy Ágnes, Balogh Gergő, Bengi László, Fodor Péter, Gregor Lilla, Kerber Balázs, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, Lénárt Tamás, Lőrincz Csongor, Mezei Gábor, Mészáros Márton, Molnár Gábor Tamás, Nagy Csilla, Simon Attila, Szirák Péter, Vincze Richárd
"A legnagyobb kihívás tehát éppen abban rejlik, hogy miként tudunk a tematikus elemek puszta azonosításán, illetve a fikciós elbeszélések és az élettudományok felfedezéseinek illusztratív összekapcsolásán túllépve, az élet (hol felzengő, hol elhalkuló) lármájának médiumaként értelmezni egy-egy irodalmi művet. A kötetben szereplő írások változatos módon tesznek eleget ennek a kihívásnak. Többek között azt vizsgálják, hogy a 20. századi és a jelenkori elbeszélő próza miként jeleníti meg élő és élettelen, kulturális és természeti, vagy épp a különböző organikus létezők (ember, állat és növény) relációját. Feltárják például azt, hogy maga az életfogalom milyen konnotációkat hordoz, milyen kontextusokkal kapcsolódik össze egy-egy mű nyelvhasználatában, de vizsgálják azt is, hogy milyen összefüggések fedezhetőek fel egy szöveg szerveződése, megalkotottsága és a benne megidézett szerves struktúrák között."