Azt mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, körülöttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei? A bosnyák asszony megragadta a karomat.
? Nem akarok meghalni ? suttogta.
? Még én sem ? mondtam neki, és mosolyt eroltettem az arcomra. ? Úgy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek.
Hátradoltem az ülésen, és nagy levegot vettem.
Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal!
Figyeltem a saját félelmemet, ahogy jött és ment, ha beszívtam és kifújtam a levegot, úgy, ahogy a guru tanította.
Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni.
Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom.
Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kergetozni, nem kerestem misztikus kalandot. Az utóbbi idoben folyton úton voltam ? pihenni akartam kicsit.
A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem belole. Arepüloútra tartogattam az útikönyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a földgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek többé.
Fogva tartja oket egy ismeretlen ero, amelyszétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, összetör és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal erosebb lesz, mint amilyen elotte volt.