Alan Rickman
Alan Sidney Patrick Rickman BAFTA-, Golden Globe- és Primetime Emmy-díjas angol színész, filmrendező.
Már gyerekkorában nagyon érdekelte a színészet, gyakran fel is lépett az iskolai előadásokon. Érettségije után azonban mégis úgy döntött, hogy inkább grafikus lesz, ezért beiratkozott a Royal College of Art intézménybe. Majd mégis a színészet mellett döntött és huszonhat évesen elnyerte a Royal Academy of Dramatic Art ösztöndíját, így három évig tanult itt, miközben több színpadi alakítással vonta magára a figyelmet. Több kisebb-nagyobb televíziós szerep után Rickman akkor vált igazán ismertté, amikor a Drágán add az életed! című akciófilmben kapott szerepet. Ezzel egy csapásra berobbant Hollywood ismertebb arcai közé és megalapozta későbbi pályáját is. Rickman nemcsak színészként elismert, hanem a képzésben is fontos szerepet vállalt: 2003-tól a Royal Academy of Dramatic Art alelnöke volt.
2015 augusztusában Rickman kisebb agyvérzést kapott, ennek kezelése során hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Csak a közeli ismerőseinek mondta el, hogy halálos beteg.