Altató

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. - Balatonszárszó, 1937. december 3.) a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb és legeredetibb költője, aki Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjat is kapott. Félárva, munkásosztálybeli gyermekként nehéz és lemondásokkal teli gyermekkora volt, felnőttként pedig a meg nem értéssel és a politikai elnyomással kellett szembesülnie. Tragikus halála - a balatonszárszói vasútállomáson egy tehervonat alá kerülése - öngyilkosságra utal, pontos körülményeit azonban máig nem tisztázták.

Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen kezdte, de a Tiszta szívvel című verse miatt eltanácsolták a tanári pályáról. Később Bécsben és Párizsban folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett a német és francia költészettel, különösen Villon művei hatottak rá. Hazatérve kapcsolatba került az illegális munkásmozgalommal, miközben zaklatott magánélete érzelmi válságokkal és egzisztenciális félelmekkel terhelt volt, ami fokozatosan felőrölte idegrendszerét.

Műfordítóként is jelentős munkát végzett, többek között Villon műveit ültette át magyar nyelvre. Bár mindössze harminckét évet élt, a magyar költészet egyik legnagyobb alakjává vált és a szocialista kultúrpolitika haladó proletárköltőként emelte piedesztálra.