A transznacionális színháztörténet szemszögét alkalmazó tanulmányok nem elsősorban alkotók (színészek, rendezők), hanem a magánszínházak működését, profilját, repertoárját döntően meghatározó magyar és külföldi tulajdonosok, bérlők, színigazgatók tevékenységének és szakmai hálózatának vizsgálatát célozzák. Hiszen a Budapesti Színigazgatók Szövetségének vezetőségét alkotó, tőkével rendelkező vagy tőkéstárssal működő színigazgatók nyerték el a székesfővárostól a koncessziót, ők szerződtették és fizették a művész- és kiszolgálószemélyzetet. Gyakran ők döntöttek a bemutatandó darabok lekötéséről, befolyásolva ezzel a repertoárt és a befogadói ízlést. A mindig kiemelt jelentőségű fővárosi színházi életben az állami támogatást élvező Nemzeti Színház önmagában nem lett volna képes külföldön is piacképes produkciókat létrehozó színházi ipart fenntartani, és partnerként bekapcsolódni a kozmopolita szórakoztatóipari hálózatokba.