Időm Gombroviczcsal

(E-könyv)

?1968. november 17-én Gombrowiczcsal csaknem végzett egy iszonyatos infarktus. Utána két hónapig mozdulatlanul kellett feküdnie. További két hónap múlva, tehát halála évének márciusában még mindig nem hagyhatta el lakását. Ezt írta Naplójába: ?Nem haltam meg, de halálos találat ért bennem valamit - mintha fal választaná el tolem, ami a betegség elott volt. Új nehézség bukkant fel köztem és a múlt között.? Ez nagy élmény lehetett és nagy téma: életen túl lenni és halálon innen. Az a Birodalom, melyet Naplója elején négyszer egymás után az ?Én? szócskával jelölt, egy fal mögé került. De mielott még átáshatta volna magát alatta, vagy roppant erofeszítéssel átugorhatta volna, leomlott a Fal. ?Nem, nem Berlinrol írok, magamról írok - vallja Berlinben -, nincs is jogom másról írni.? A Berlini jegyzetek német eloszavában még határozottabban fejti ki ezt a gondolatot: ?A Berlini jegyzetek tehát Berlinre vonatkozik, de még inkább rám, énrám Berlinben. Jócskán akadnak olyan emberek, akik a rendkívüli önteltség tünetének vélik, ha valaki ilyen mértékben önmagára koncentrál. Én, ellenkezoleg, elismerésre méltó szerénységet és dicséretre méltó visszafogottságot látok ebben. Hiszen ki vagyok én, hogy ítéletet mondjak a világról, a városokról és a nemzetekrol? De ha magamról beszélek, akkor magamnál otthon vagyok.? Az irodalomban mindig magunkról beszélünk, ítéleteink bennünket minosítenek. Ebben az értelemben szabom át magamra a fentebb idézett gondolatot: ?Az Idom Gombrowiczcsal tehát Gombrowiczra vonatkozik, de még inkább rám, az én idomre Gombrowiczcsal.? O szívesen idézte Esküvojének ezt a sziporkáját: ?Nem mi mondjuk ki a szavakat, a szavak mondanak ki minket.? Bólintok egyetértésem jeléül, aztán megrázom a fejem. Zseniális mondat, de önmagában nem áll meg, mert nem véletlen, és nem is független tolünk, hogy melyek ezek a szavak.?
(Részlet az esszéregénybol)