Anna Karenina I-II. (keménytáblás)

Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828. szeptember 9. – 1910. november 20.) orosz író és filozófus, az orosz és a világirodalom egyik legnagyobb alakja, a realista orosz próza mestere, akit „a legragyogóbb lángelmének” tartanak. A Háború és béke, valamint az Anna Karenina című műveivel minden idők egyik legnagyobb regényírójaként ismerik, melyek az orosz élet realista ábrázolására fókuszálnak.

Tolsztoj 1828. szeptember 9-én született az oroszországi Tula régióban, Jasznaja Poljanában, a családi birtokon. A Tolsztoj család régi nemesi származású volt, és a grófi címet még I. Péter cártól kapták. Tolsztoj az öt gyermek közül a negyedik volt, szülei Nyikolaj Iljics Tolsztoj gróf és Marija Tolsztoj grófnő voltak. Szülei halála után őt és testvéreit rokonok nevelték fel. 1844-ben kezdte meg jogi és keleti nyelvi tanulmányait a kazanyi egyetemen, ahol tanárai úgy írták le, hogy „nem tud és nem is akar tanulni.” Hamarosan otthagyta az egyetemet, visszatért a családi birtokra, majd idejét Moszkvában és Szentpéterváron töltötte. 1851-ben, miután jelentős szerencsejáték-adósságokat halmozott fel, bátyjával a Kaukázusba utazott, és belépett a hadseregbe. Ekkor kezdett el írni. Szevasztopol eleste után kilépett a seregből, és Szentpétervárra költözött.

1862. szeptember 23-án feleségül vette az akkor 18 éves Szofja Andrejevna Berszet, egy neves moszkvai orvos lányát, aki 16 évvel volt fiatalabb Tolsztojnál. Házasságukból 13 gyermek született, közülük öt sajnos gyermekkorban meghalt.

Ez az időszak Tolsztoj legtermékenyebb alkotói korszaka volt. 1863 és 1869 között írta meg a Háború és béke című regényét, majd 1873 és 1877 között az Anna Kareninát. 1889 és 1899 között született meg a Feltámadás című nagy regénye, amely az erkölcsi felemelkedés és a szellemi megtisztulás lehetőségét mutatta be, és amely Tolsztoj kiközösítését is eredményezte.

1910. november 7-én, menekülés közben, tüdőgyulladásban hunyt el az astapovói vasútállomás főnökének lakásán.