Egy fiúról

Will harminchat éves, de úgy viselkedik, mint egy tinédzser. Az ő magazinjaikat olvassa, az ő klubjaikba jár, és tudja, milyen edzőcipőt vegyen fel. Felfedezi a nőknél való érvényesülés egy nagyszerű módját: egyedülálló szülők csoportjába jár, amely tele van magányos anyákkal. Itt találkozik Marcusszal, a világ legidősebb tizenkét évesével. Marcus nem kicsit fura figura: Mozartot hallgat, életében nem hallott Kurt Cobainről, nem az anyja vigyáz rá, hanem ő az anyjára, és még soha nem volt edzőcipője. Talán ha Will meg tudja tanítani Marcust, hogyan legyen gyerek, akkor Marcus segíthet Willnek felnőni…

„Will soha nem akart szerelmes lenni. Amikor ez a barátaival történt, mindig különös módon kellemetlennek tűnt számára: megfigyelései szerint álmatlanság és étvágytalanság kísérte, sőt viszonzatlan szerelem esetén valóságos szenvedés, beteljesülés esetén meg gyanús, eszelős boldogság. A szerelmes emberek képtelenek voltak uralkodni magukon, hirtelen védtelenek lettek, és ha csak időlegesen is, de többé nem elégedtek meg azzal, hogy betöltik saját helyüket a térben, és többé nem volt elég nekik egy új dzseki, egy adag fű vagy a kedvenc tévésorozatuk délutáni újravetítése, hogy helyreálljon bennük a lelki teljesség érzése.”