A szerzo ezt írja muve utószavában, magának regénye hosének, a több mint kétszáz éve jobblétre szenderült Mikes Kelemennek: ?A mi szerencsénk, utókoriaké, mind férfiaké, asszonyoké, leányoké és más serdülo emberpalántáké, minden magyar szót olvasni szeretoké, hogy élt, él kijed, elménkben él, amellyel elgondolhatjuk, elképzelhetjük, képet formálhatunk magunknak Kelemenrol. Bennem leginkább az a Kelemen képzett meg, s az él, aki az édesanyja hazatérésre ösztökélo levelét megorzi, és mint utolsó kincsérol egy kis rokoni szeretetért még arról is lemond, másnak adja. Kétszeresen özvegy édesanyját, árva Torma Évát annyira, annyiszor elképzeltem, hogy alakját, formáját látni vélem s hangját hallani. Próbáltam én ot ezeken a lapokon másokkal is láttatni és megbecsültetni.?