A magyar pásztorművészet a magyar népművészet terebélyes fájának egyik ága. Fogalma alá szoktunk sorolni minden tárgyat, amelyet gulyás, csikós, juhász, kanász, tehát a magyar pásztorság eleje, főképpen a maga használatára fából, csontból, ökörnek, kosnak szarvából, kobaktöknek terméséből és állati bőrből, tehát a leginkább kezeügyébe eső nyersanyagokból olyan módon készít el, hogy az a tárgy gyakorlati célt is szolgáljon, lelki gyönyörűséget is nyújtson. A magyar pásztor a maga használatára elsősorban olyan tárgyakat készít, amelyek hivatásának teljesítése közben legfőbb segítőeszközei. Ezek: a bot (bunkó, binkó, furkó), az ostor (karikás, korbács), a kampó (gamó, kamó), a balta (balaska, fejsze). A bottal hajt, az ostorral terel, a kampóval kifog, a baltával leüt. A bot, az ostor, meg a balta gulyásnak is, csikósnak is, kanásznak is egyaránt kiváltságos szerszáma – mondhatni: címere.