Az íróno mondja muvérol:
?Három kisregényemben, három hosszabb, egy rövidebb elbeszélésemben és a Mesterségünk jegyében címen összefoglalt pillanatképekben ismeros-ismeretlenek serege él, nyaral, szeret, bukdácsol, tervez, bölcselkedik, fintorog, utat keres és célba ér. Majdnem valamennyi történetem színhelye ?Európa legszebb szeme? ? ahogy Krúdy nevezte a Balatont, a csábító, szerelmeseket keríto tó, ahol egyformán tud izgalmasan szép, eleven, s ugyanakkor kietlen is lenni az élet.
Az Özvegy nyárban, ebben az 1945-ben játszódó kisregényben, mint üldözöttek kétes menedékére emlékszik vissza e tóra a magányos ?egynyári asszony?, Rókánénak a Zala-parti hegyközség szolos gazdánéjának ez a szelíd víz veszi el egyetlen katonafiát, itt siratja el utolsó csikóját az alföldi öreg Sallai is, s itt üdvözli az új gépesedo világot. Tóparti ismerose Kormos Pirinek, az öntudatos, mindig többre töro fiatal szövetkezeti parasztlánynak Méhes Mihály szegényparaszt városra futamodó, elfinnyásodott fia is, s a Tájrendezo Vállalat újértelmiségi ifjú mérnöke itt készíti el élete legszebb tervét, s éli meg a partner-szerelem dicstelen kudarcát. Valahol ?Balatonillatoson?, turnéja utolsó állomásán szakít örökre a boldogtalan nagy színésznovel ifjú, csetlo-botló kedvese egy rezignáltan bölcs, jó humorú, kortalanul öreg költono bolondos házatáján.
Nemcsak az én ismeroseim ok, hanem egymás ismerosei és talán mindannyiunké. Mai emberek, értelmiségiek és parasztok, muvészek és munkások, dolgozó, nyaraló, alkotó vagy piheno emberek, akik lelkileg nekivetkoztek a tóparti nyaraknak, jellemük és sorsfordulataik mérésre készen, muvészi megörökítésre várón tárultak fel elottem.?