A könyvek világa egy sajátságos univerzum: egy-egy regény vagy vers elindíthat bennünk valamit, ami azután megváltoztathatja akár az egész addigi gondolkodásunkat, érvrendszerünket. A könyvek vitathatatlanul hatással vannak ránk. Legfrissebb könyvajánlónkat népszerű olvasmányokból válogattuk össze a mesekönyvektől a gasztro kiadványokig.
„Óh ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember –
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.” (Babits Mihály: Ritmus a könyvről)
A könyv kincs
Mit jelent az ember számára a könyv? Egy kincset. Egy bensőséges barátot, aki mellett nem lehet csak úgy elszaladni, akinek a megismeréséhez idő kell. De ez az idő egyáltalán nem pazarlás.
Egy könyv, legyen az egy novella, egy hosszabb lélegzetű regény, vagy éppen egy verstöredék, egy új világ kapuját tárja fel előttünk, ahol valaki más szemével látunk mindent. De nemcsak látunk, hanem érzünk is: a borító felütésével létrejön egy kapcsolat, egy kapcsolódás, amelyben ezernyi féle érzelmet élhetünk át a vonzástól a taszításig, a szeretettől a gyűlöletig, a megértéstől, azonosulástól az elutasításig.
A könyvek szerepe
És pont ez az olvasás, a könyvek lényege, hogy átéljünk valamit, amire más módon nem lenne lehetőségünk, és amiből tapasztalathoz, tudáshoz juthatunk.
Március a könyv hónapja. Ünnepeljük együtt! Könyvajánlónkba olyan kiadványokat válogattunk az újdonságokközül, amelyek között kicsik és nagyok, a gasztro könyvek, a thrillerek vagy épp a romantikus regények szerelmesei is megtalálhatják a kedvenceiket.
2023. márciusában került a Book24 online könyvesbolt kínálatába K. M. Holmes – Hazel – A boldogság ára című könyve. A történet főszereplője, Hazel egyszer már mindent elvesztett: szerelmet, oltalmat, szabadságot, méltóságot. Ennek oka pedig nem más, mint Dario, aki hátat fordított a lánynak és mindent odadobott a maffia könyörtelen világáért, ahol don Moranként ő volt az úr. Két külön világ, amely azonban mágnesként vonzza egymást. Összeérnek-e újra valaha?
Olaszország után következő úti célunk Anglia, ahol Birmingham bandája, a Shelby család vár ránk. Kivételesen most nem az utcákon találkozunk a hírhedt bandatagokkal, hanem a fehér asztal mellett. A hivatalos Birmingham bandája szakácskönyv című kiadványban 50 ínycsiklandó recepten keresztül ismerhetjük meg a család kedvenc ételeit, amelyeket olyan ikonikus helyek ihlettek, mint a The Garrison bár, az Eden Club vagy éppen a fényűző Arrow House.
Ajánlónk harmadik könyve Samantha Downing – A saját érdekedben című thrillere. A történet egy iskolában játszódik, főszereplője pedig Teddy, az elkötelezett tanár, aki bármire képes, hogy diákjait a helyes útra terelje. De mi is ez a bármi? Amikor az egyik diák édesanyja holtan esik össze egy iskolai ünnepségen, lassanként feltárul Teddy sajátos nézőpontja az iskola közösségének működéséről, és a lappangó indulatok lángra lobbannak.
Most jött el az ideje, hogy a felnőttek világából átlépjünk a gyerekekébe a Móra Könyvkiadó Játékos húsvéti feladatok című kiadványával. A 16 oldalas foglalkoztatóban a furfangos tesztek mellett olyan játékos feladatok várják a legkisebbeket, mint a tojás- vagy csibeszámolás, illetve a fiatal könyvmolyok azt is kideríthetik játék közben, hogy milyen húsvéti állatok lennének.