„Ez a könyv nem annyira önéletrajz, mint inkább hódolat a szül?földnek, az otthonnak, a gyermekkornak, az emlékezés megszépít? távolából – mondja m?vér?l Gyergyai Albert. – M?fajára nézve nem napló, de nem is önéletrajz vagy emlékirat, hanem egyszer? visszatekintés egy emberélet vége tájáról egy emberélet kezdeteire, arra az els?, tíz-húsz évig tartó paradicsomi állapotra, mikor még nem szakadtunk el szüleinkt?l, szül?földünkt?l […]
A könyv címében benne van két alaptémája, ekörül forognak azok a történetkék, arcképek, leírások és emlékezések, amelyek, mint egy mozaikkép más-más szín? kockái, együtt egy dunántúli falu társadalmát, légkörét, arculatát próbálják felidézni legalább háromnegyed század pora és hamuja alól, furcsa vagy kedves figurákkal, hajdani mesékkel és jelmezekkel, mindazzal, ami hozzájárult egy gyermeklélek ?érzelmi neveléséhez?. Ily módon a könyv éppen annyira krónika, mint lírai emlékalbum. Egy író, aki élete javát f?képpen azzal töltötte, hogy nagy idegen alkotókat magyarázott, magasztalt, tanított s terjesztett idehaza – élete végén visszatér indulásához és eredetéhez, s könyvét, amely talán úgy növekedhet évr?l évre, mint egy fa, szeretné ajánlani mindazoknak, akik közelr?l-messzir?l segítették munkájában: a magyar nyelv mestereinek, a nagy idegen alkotóknak, szül?földjének, Pannóniának, s azon belül a tág Somogynak, de legf?képpen és mindenekel?tt anyjának meg a falujának, mivelhogy t?lük indult el, s ha másképp nem, e könyv útján hozzájuk is tér vissza…”