A kötetben olvasható novellák, elbeszélések, történetek mintha felnottekhez szóló mesék lennének. Kezdetben a hos megpróbáltatásai pozitív irányba váltanak, csoda ugyan nem történik, de az emberiesség mégis sorsfordító eroként képes muködni, a lopással gyanúsított cigányasszonyról végül kiderül, hogy becsületes, a vándorcigányról, hogy segítokészebb a többieknél, a villany kikapcsolására kivezényelt szerelorol, hogy emberséges. Mesei világként érzékeljük az etikai normák pozitív muködését ebben a szociális mélyvilágban, pedig csak az történik ezekben a novellákban, aminek a valóságban is történnie kellene. A posztmodern (szöveg)világot megelozo elbeszéloi hangot idézo, tömör és csattanós elbeszélések adott szociokulturális miliojét a folytatásban, miként a könyvben elorehaladunk, a mitikus erok munkálkodásának terepéig vezeti vissza a huszadik századot jelento jelen és a mitologémák os-dualisztikus, vagy egyenesen manicheista megnyilatkozásának megjelenítésében. Itt már nem idegenkedik a csodától, Jézus megjelenik a faluban, a névtelen Gonosz törekszik világhatalomra. Itt már nem babonáról, folklórról, szokásrendrol beszél az elbeszélo, hanem jóról és rosszról, a világot és a világban élo embereket mozgató princípiumokról. A történetekben nincs leírás, csak monológ, szinte szünetmentes a jelzotlen mesélés, csak, mint az élobeszédben az idoben kissé elore vagy hátraugró narráció, aminek berekesztése visszafelé is értelmezi az elbeszélést: a fiú, akibol ki akarták uzni a Gonoszt, azután meséli el különös kalandjainak sorát, miután közlekedési balesetben meghalt, teste elégett (És mikor eltelik az ezer esztendo). Ha Jónás Tamás ráhajtott volna, kerek horror-történetet is írhatott volna ebbol a mesébol, amit Stephen King is megirigyelne.